Pesti Srácok

További vallomásokat tett V. Kende, a kecskeméti iszlamista

null

Portálunk is beszámolt róla, hogy V. Kendét a hónap elején fogták el kecskeméti otthonában. A gyanú szerint a magyar fiatal felajánlotta a szolgálatait az Iszlám Államnak, tömegbe hajtásos merényletet és az Európa-bajnokság helyszínein szögecses csőbombák felrobbantását tervezte. Az ügyben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség folytat eljárást a huszonegy éves férfival szemben terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt.

A megalapozott gyanú a nyomozás során – az ügyben lefoglalt elektronikus adatok folyamatos elemzése révén – tovább erősödött. A letartóztatás elrendelése óta két alkalommal is sor került a gyanúsított folytatólagos kihallgatására, amelynek keretében – a beszerzett újabb adatok alapján – az ügyészek már bővebb tényállást közöltek a gyanúsítottal, továbbá bizonyítékokat tártak a gyanúsított elé, aki folytatólagos vallomásokat tett – írja a Fővárosi Főügyészség a PestiSrácok.hu-nak elküldött közleményében. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a nyomozás során igazságügyi szakértőt rendelt ki a terhelt elmeállapotának vizsgálatára, továbbá indítványt tett a gyanúsított 2021. június 2. napján elrendelt letartóztatásának további három hónappal történő meghosszabbítására is.

Forrás: Fővárosi Főügyészség közleménye; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.