Pesti Srácok

Varga Judit: a pedofilellenes törvény szövegét csak az nem érti, aki nem akarja

null

Magyarország úgy gondolja, hogy a családok védelme, a gyermekek fejlődésének és az egyéni életút háborítatlanságának biztosítása elsődleges kötelességünk – jelentette ki az igazságügyi miniszter kedden, Luxembourgban, az európai uniós tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó szakminisztereinek tanácsülését követően. Azzal összefüggésben, hogy tizenhárom európai uniós tagország aggodalmának adott hangot a magyar pedofilellenes törvénymódosítással kapcsolatban, Varga Judit hangsúlyozta, hogy kellő alapossággal végzett vizsgálat nélkül jelentik ki, hogy az ellentétes az uniós joggal.

Varga Judit magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a gyermekek nevelésének jogát nem lehet kivenni a családok kezéből, nem szabad átadni lobbicsoportok befolyásának.

– húzta alá.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

– mondta az igazságügyi miniszter.

A nemzeti identitás kérdése tagállami hatáskör

Azzal összefüggésben, hogy tizenhárom európai uniós tagország – Belgium, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Litvánia, Luxemburg, Hollandia, Spanyolország, Svédország és Lettország – aggodalmának adott hangot a magyar pedofilellenes törvénymódosítással kapcsolatban, Varga Judit kijelentette: a nyilatkozat azon számos korábbi deklarációk sorába illeszkedik, amelyek kellő alapossággal végzett vizsgálat nélkül jelentik ki bizonyos magyar intézkedésekről, hogy azok ellentétesek az uniós joggal.

– emelte ki.

Kifejtette, hogy Magyarország álláspontja szerint a jogszabálynak nincs köze az uniós joghoz. A szubszidiaritás, és az alkotmányos, a nemzeti identitás kérdése tagállami hatáskör.

– mondta.

A magyar kormány a végsőkig küzdeni fog

Kiemelte továbbá: a magyar törvényben semmiféle diszkrimináció nincsen, a véleménynyilvánítás szabadságának a legapróbb korlátozása sem jelenik meg benne. Hozzátette: ezzel szemben a jogszabály egy védett csoport számára szeretne minimális jogokat biztostani.

–tette hozzá.

Azzal összefüggésben, hogy a luxembourgi tanácsülésen meghallgatásokat tartottak az uniós szerződés 7-es cikke szerinti, három éve folyó eljárásokkal kapcsolatban a jogállamiság lengyelországi helyzetéről és az unió értékeinek magyarországi érvényesüléséről, a miniszer kijelentette: ilyen hosszú időn keresztül nem lehet farkast kiáltani.

– tette hozzá Varga Judit.

Tizenhárom európai uniós tagország aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a magyar parlament olyan törvénymódosításokat fogadott el, amelyek szerintük hátrányosan megkülönböztetik a szexuális kisebbségekhez tartozókat, és a gyermekek védelme ürügyén sértik a véleménynyilvánítás szabadságához való jogot. Belgium mellett Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Litvánia, Luxemburg, Hollandia, Spanyolország, Svédország és Lettország csatlakozott a nyilatkozathoz. A Belgium kezdeményezésére megfogalmazott nyilatkozat szerint a magyar törvény módosításai tiltják a születéskori nemtől eltérő nemi identitás, a homoszexualitás, illetve a nemváltoztatás ábrázolását és népszerűsítését a tizennyolc év alattiak esetében. Sértik a véleménynyilvánítás szabadságát, és korlátozzák a véleményalkotás, valamint az információk befogadásának és továbbításának szabadságát. A szexuális kisebbségekhez tartozók megbélyegzése a méltósághoz való alapvető jog egyértelmű megsértését jelenti.Az aláírók arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy minden rendelkezésére álló eszközt használjon fel az uniós jog teljes tiszteletben tartásának biztosítására, szükség esetén utalja az ügyet az Európai Unió Bírósága elé.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.