Pesti Srácok

Varga Judit: az erős nemzetek erős Európájában hiszünk

Varga Judit: az erős nemzetek erős Európájában hiszünk

Az erős nemzetek erős Európája mellett tett hitet Varga Judit igazságügyi miniszter kedden az Országházban, a Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban címmel, főiskolai és egyetemi hallgatóknak meghirdetett pályázat ünnepélyes díjkiosztóján elmondott beszédében.

Mi, magyarok az erős nemzetek erős Európájában hiszünk – mondta a politikus, emlékeztetve arra, hogy Robert Schuman, az EU egyik alapító atyja is olyan Európában hitt, amely nem helyezi szembe egymással a különböző nemzeteket, hanem azt hirdeti, hogy az erős Európa és az erős nemzetek elválaszthatatlan egységet képeznek. A miniszter megjegyezte: vannak olyan erők, amelyek kizárólag a megosztásban, a tagállamok egymás ellen fordításában, illetve egy nemzetek nélküli Európában, arctalan multikulturális masszában látják Európa jövőjét. Az én meggyőződésem azonban az, hogy egy ilyen Európa soha nem lesz képes működni, soha nem lehet sikeres – jelentette ki, és zenei hasonlattal alátámasztva gondolatát úgy fogalmazott, egy nemzetek nélküli Európa olyan, mint a klasszikus zene Mozart, Schumann vagy éppen Bartók nélkül. Varga Judit kiemelte, nagy öröm, hogy a járvány ellenére a szokásosnál több, ötvenöt pályamű érkezett, és a pályaművek megmutatták, hogy a fiatalok kellő szellemi tőkével és megfelelő tudományos kelléktárral rendelkeznek, hogy átlássák az unió nagyon bonyolult folyamatait. A miniszter emlékeztetett: május 9-én indult útjára az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat, amelyben minden uniós állampolgár elmondhatja véleményét. Hozzátette: ahhoz, hogy megértsük az EU működését, két készségre van szükség, egyrészt tudni kell mélyen elmerülni egy-egy szakpolitikai témában, ugyanakkor meg kell tudni érteni az összeurópai folyamatokat is. Mint mondta, ez a kettős látásmód a jellemző a beadott pályaművekre.

Felix Bubenheimer, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője hangsúlyozta: szükség van az olyan fiatalokra, mint a díjazottak, akik tudományos szinten is foglalkoznak az Európát érintő kérdésekkel, és így a továbbiakban Európa jövőjének építészeivé válhatnak. Európa folyamatosan alakul, épül, és soha nem fogunk elérni egy olyan pontot, amikor hátradőlhetünk, hogy elkészült a közös európai rendszerünk – mondta, hozzátéve, hogy nehéz huszonhét tagállam és négyszázmillió európai polgár között olyan kompromisszumot kovácsolni, amivel mindenki elégedett lenne. Mindannyiunk érdekének nevezte, hogy az EU jól reagáljon a kihívásokra, de - mint hozzátette - komoly szakmai viták folynak arról, hogy melyik út a legjobb a kihívások leküzdéséhez. A viták egyik kulcskérdése, hogy mi az, amit inkább közösen, európai szinten kell megoldani és mi az, amit a szubszidiaritás szellemében nemzeti, helyi szinten – jegyezte meg. A díjakat Varga Judit és Felix Bubenheimer mellett Jakab István, az Országgyűlés alelnöke adta át. A pályázatot huszonhetedik alkalommal hirdették meg, és idén is számos pályamű érkezett anyaországi és határon túli, harminc évnél fiatalabb magyar hallgatóktól. A pályázatokat az Országgyűlés elnöke által felkért szakértőkből álló bírálóbizottság értékelte. A nyertesek pénzjutalomban és informatikai utalványban részesültek, kedden az első három helyezett és a két különdíjas pályamunka készítői vehették át díjukat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?