Pesti Srácok

A határon túli magyarok közül már több mint tízezren kapták meg az oltást Magyarországon

null

Folyamatosan zajlanak az oltások a hazánkkal közös határok mentén élő felnőtt magyar és nem magyar állampolgárok között, július eleje óta van erre lehetőség. A szomszédos országok határ menti régióiból csütörtökig immár 10 491-en kapták meg a koronavírus elleni védőoltást Magyarországon – válaszolta a Magyar Nemzet kérdésére a Koronavírus Sajtóközpont.

A hazánkkal közös határok mentén élők oltása három héttel ezelőtt vette kezdetét. A Koronavírus Sajtóközpont tájékoztatása szerint a határ menti oltópontokon a Kárpátaljáról érkezőket a Janssen egydózisú vakcinájával oltják be. A többi esetben a kijelölt kórházak oltópontjain rendelkezésre álló készítményt kínálják fel az oltakozóknak, amennyiben pedig kétdózisos szérummal történik a vakcináció, akkor az első oltás alkalmával tájékoztatást adnak a második adag vakcina beadásának helyéről és időpontjáról is. A Koronavírus Sajtóközpont továbbá jelezte: annak ellenére, hogy a védőoltások felvétele után az oltásra jogosultak automatikusan nem, csak az erre vonatkozó kérelem esetén szerezhetnek védettségi igazolványt, július 22-ig már 78 százalékuk igényelte azt. Magyarország július elején tette lehetővé az oltást a hazánkkal közös határok mentén élő, 18 év feletti magyar és nem magyar állampolgároknak, ezzel is tovább növelve az anyaország és a külhoni magyarok járvány elleni védettségét. Romániában Temes, Arad, Bihar és Szatmár megye lakosainak, Ukrajnában a Kárpátalján élőknek, Szerbiában a nyugat-bácskai, az észak-bácskai és az észak-bánsági körzetnek, Horvátországban Muraköz, Kapronca-Körös megye, Verőce-Drávamente megye és Észak-Baranya megye polgárainak, Szlovéniában a Mura menti régiónak, Ausztriában Őrvidéknek (Burgerlandnak), míg Szlovákiában a pozsonyi, nagyszombati, nyitrai, besztercebányai, kassai kerületeknek szól a felajánlás.

Mivel Ukrajna nem tagja a schengeni övezetnek, ezért a Kárpátalján élők a záhonyi, a barabási és a lónyai határátkelőknél kihelyezett oltópontokon, oltóbuszokon és a határhoz közeli kórházakban kaphatják meg a vakcinát, ahová az e célra kijelölt buszok szállítják a beoltandókat. Romániából, Horvátországból, Szlovéniából, Szlovákiából és Ausztriából az érkezők a belügyminiszter által kijelölt kórházak oltópontjain oltakozhatnak. A Magyarországon oltakozni szándékozóknak a személyi irataikat, útlevelüket és a lakcímüket igazoló közokiratot kell magukkal hozni, ezek bemutatása nélkül ugyanis nem vehetik fel az oltást.

Forrás: Magyar Nemzet ; Fotó: MTI/Balázs Attila

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.