Pesti Srácok

A helyreállítási terv gáncsolásával kényszerítené az EU meghátrálásra Magyarországot az LMBTQ-vitában

null

Nem csillapodik az LMBTQ-vita Brüsszelben, ezúttal a magyar helyreállítási tervet gáncsolja ideológiai alapon a Bizottság, miután a pedofilellenes törvény miatt ismét támadásba lendült hazánk ellen a liberális propagandagépezet. A Miniszterelnökség hétfő délutáni közleménye szerint ugyan folyamatosak a tárgyalások Magyarország és az Európai Bizottság között a magyar helyreállítási terv elfogadásáról, a tárgyalások pedig már közel voltak a lezáráshoz, ugyanakkor a gyermekvédelmi törvény elfogadását követően a Bizottság abszurd követelésekkel állt elő. Az ideológiailag vezérelt politikai támadások nyilvánvalóan lassítják a korábban, szakmai egyeztetések során kialakult terv elfogadását, vagyis nagyon úgy tűnik, hogy Brüsszel újabb ideológiai furkósbotot vett elő a politikai fegyvertárból.

Mint ismert, a tervek szerint kedden fogadják el az első tagállami helyreállítási terveket, ami alapvetően formaságnak számít papíron, hiszen egészen eddig egyet sem utasítottak vissza, illetve az értékelés meghosszabbításról szóló döntés sem született. Múlt héten azonban a Politico diplomáciai forrásokra hivatkozva írt arról, hogy az Európai Bizottság nem akarja jóváhagyni a támogatás folyósítását, amelyet Magyarország kért az uniós helyreállítási alapból. Természetesen ennek is ideológiai alapja van, most éppen a pedofilellenes törvénycsomagot nem tudja se kiköpni, se lenyelni Brüsszel.

A Miniszterelnökség közleménye szerint a tervezet elbírálásának halogatása ellentétes a magyar emberek érdekeivel, az pedig felháborító, hogy a magyar baloldali EP-képviselők a tárgyalások befagyasztásáért, a magyar terv elgáncsolásáért lobbiznak Brüsszelben.

PestiSracok facebook image

– olvasható a közleményben.

Az írásban kitérnek arra is, hogy nem igaz, hogy bármi gond lenne a magyar tervekkel, semmilyen valós ok nincs arra, hogy a magyar helyreállítási tervet az Európai Unió bármely szervezete elutasítsa, a Bizottság hirtelen előhúzott új elvárásait pedig megválaszolták. Magyarország már minden feltételt teljesített, amelyet az uniós RRF rendelet alapján a tagállamoknak teljesíteniük kell. A közlemény szerint azért is érthetetlen a jelenlegi helyzet, mert a Bizottsággal hónapokig tartó egyeztetések során kialakított magyar terv megfelelően kezeli az országspecifikus ajánlásokat.

– zárul a közlemény.

Ariana Podesta bizottsági szóvivő hétfő délben sajtótájékoztatón közölte, hogy a hosszabbításnak nincs konkrét időtartama, hetekről vagy napokról is lehet szó. Azzal kapcsolatban, hogy mi állhat a döntés mögött, a szóvivő nem árult el részleteket, a közleményből azonban világossá vált: ismét ideológiai alapokon tart vissza forrásokat Brüsszel.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Patrick Hertzog

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.