Pesti Srácok

A rendőrség kéri, hogy senki ne üljön fel a pletykáknak, eddig csak egy bejelentés érkezett az óbudai "lakásmaffia-ügyben"

null

A Magyar Nemzet szerintBudapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi munkatársai vizsgálják egy magánszemély beadványát, amiben egy olyan idős emberrel kötött eltartási szerződésről van szó, ami alapján a hirtelen elhalálozott szépkorú lakását megszerezte a szerződő fél. A PestiSrácok.hu megkeresésére a hatóság közölte, a rendőrség eddig egy esetről tud, ahol esetleg felmerülhet a városrészi pletykákban már tömegesnek mondott bűncselekmény, amelynek ügyében már vizsgálatot indított a rendőrség.

A Magyar Nemzet felidézte, az elmúlt időszakban végigfutott a magyar sajtón az az óbudai keltezésű hír, miszerint a lakásmaffia hálózza be az egyedülálló, idős embereket, hogy eltartási szerződést kössenek velük. A lakásukért cserébe rendszeres fizetséget ígérnek, majd a koros ember hirtelen elhalálozik. A pletyka futótűzként terjedt előbb a Vörösvári úti lakótelepen, majd egész Óbudán, hogy mára már országos hírré nője ki magát.

Az ügyben portálunk is megkereste a rendőrséget is, akik azt írták:

PestiSracok facebook image

– írja válaszában a rendőrség.

Forrás: PS/Magyar Nemzet/ Rendőrség, Fotó:Rendőrség

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.