Pesti Srácok

A s*ggemet ne fogd meg – mondta Gyurcsány a kamaszfiúnak (Videó!)

Hogy mi történt a DK kampánykörútján, arról ódákat lehetne zengeni, ha nem fenyegetnék az embert beperléssel. Azonban a napról napra fényre kerülő új részletek mellett nem lehet elmondani, hiszen az ellenzék vezére nagyot szerepel minden településen. A kirakatot fenyegető „szédelgés” mellett arról is készült videó, hogyan viselkedik a bukott miniszterelnök a fiatalokkal.

A DK propagandagépezete már jó ideje kísérletezik azzal, hogy a fiatalok életébe bevezesse „a Feri” karakterét. „A Feri” leginkább a kissé különc, figuráját hozza, miközben felnőttes dolgokról is lehet vele dumálni. Éppen ezért egy pontig semmi meglepő nincs a Debreciner.hu videós beszámolójában, amiben azt látjuk, hogy „a Feri” gyerekekkel pózol és poénkodik, majd a közös fénykép miatt mellé lépő két fiatal fiúnak egyszer csak azt mondja:

A kiakadás teljességgel érthetetlen, hiszen a felvételen jól látszik, hogy csak az egyik srác érinti meg „a Ferit”, és ő is a vállán. Az viszont már sokkal aggasztóbb, hogy ugyanez a Gyurcsány a barcsi utcafórumán arra panaszkodott, hogy „a 16 éves kollégával” nem beszélgethet a homoszexualitásról. Még szerencse, hogy legalább az egyik jelenlévő tüntetőben volt annyi józanság, hogy kijelentse: Gyurcsánynak politikusként nem is kell vadidegen fiúkkal a homoszexualitásról társalognia, a felvilágosítást bízza inkább a szülőkre – írja a Drót.info.

PestiSracok facebook image

Forrás: Drót.info; Fotó: képernyőfotó

Ajánljuk még

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.