Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: a gyermekvédelmi népszavazás „megelőző csapás”

null

„Megelőző csapásnak” nevezte a kormány gyermekvédelemről szóló népszavazási kezdeményezését az Alapjogokért Központ igazgatója egy budapesti workshopon, mert szerinte az LMBTQ-propaganda Nyugaton már annyira elharapódzott, hogy a gyerekek jogait veszélyezteti. Szánthó Miklós üdvözölte a kezdeményezést és mindenkit arra buzdított, hogy szavazzon a „genderideológia ellen”.

Az igazgató azt mondta, már az isztambuli „genderegyezmény” sem a nők védelméről szólt, hanem a társadalmi nemet akarta kötelezővé tenni, kimondani, hogy nemcsak teremtett, természetes nemek, a férfi és a nő létezik.

– tette hozzá. Kiemelte: Magyarország egyelőre sikeresen akadályozta meg, hogy az EU ratifikálja a genderideológiát.

PestiSracok facebook image

– közölte Szánthó Miklós. Kitért arra, hogy Nyugaton a genderpropagandát be akarják vinni a közoktatásba, az óvodákban például nőnek öltözött férfiak olvasnak meséket. Szánthó Miklós közölte: az EU az ideológiai törekvéseit a szuverenitás elvonása révén érvényesíti, megpróbálja a családpolitikát tagállami hatáskörből uniósba vonni.

– jelentette ki, hozzátéve: ebben a harcban a népszavazás „megelőző csapás”.

– fogalmazott Szánthó Miklós. Úgy véli, a hazai pártpolitikában is vízválasztó lesz ez a népszavazás: eldől, ki áll a gyermekvédelem oldalán, és kik azok, aki „a gyermekek jogait is feláldozzák a genderpropagandáért”.

Nincs jogi alapja az EU-s források elvonásának

Kovács Attila, az Alapjogokért Központ uniós ügyekkel foglalkozó szakembere a workshopon azt mondta: nincs semmilyen jogi alapja annak, hogy az EU a gyermekvédelmi törvényre hivatkozva forrásokat vonjon el Magyarországtól. Az EU intézményeinek nincs felhatalmazásuk a jogállamisági jelentéshez pénzügyi szankciókat fűzni, az alapján eljárni a tagállamokkal szemben – tette hozzá. Ezzel kapcsolatban Szánthó Miklós megjegyezte, hogy a jelentés „borzasztóan elfogult”.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.