Pesti Srácok

Benkő Tibor: új szolgálati formát indít a Magyar Honvédség

null

Új szolgálati formát indít a Magyar Honvédség – jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán, Budapesten. Benkő Tibor elmondta: az önkéntes katonai szolgálatra azon fiatalok jelentkezését várják, akik valamiért csak később kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat, valamint azokét is, akik tanulmányaikat befejezték, de nem szereztek végzettséget, szakképzettséget.

A miniszter felidézte, hogy az egészségügyi veszélyhelyzetben – csatlakozva a kormány gazdaságvédelmi akciótervéhez – tavaly egy speciális katonai szolgálati jogviszonyt hoztak létre azok számára, akik elvesztették a munkahelyüket. Ily módon 1500 embernek tudtak segíteni – közölte Benkő Tibor, aki elmondta: a speciális önkéntes területvédelmi tartalékosok többsége úgy látta, a honvédség kiszámítható munkahelyet, életpályát jelent, és mintegy 40 százalékuk végleges katonai szolgálatot vállalt. Megjegyezte, hogy hamarosan kihirdetik a felsőoktatási felvételi ponthatárokat.

– mondta a miniszter, kiemelve: most elsősorban nekik kívánnak lehetőséget, segítséget nyújtani. Kifejtette: ahogy korábban a speciális önkéntes területvédelmi tartalékos katonai szolgálat, úgy az önkéntes is ideiglenes szolgálatot jelent, de a hat hónapos kiképzés alatt, valamint utána lehetőség van jogviszonyváltással, hosszú távon elhelyezkedni a honvédségnél.

PestiSracok facebook image

A hat hónapos katonai szolgálat két szakaszból áll. Az első két hónapban a résztvevők általános katonai ismereteket sajátítanak el. Ezt a lakóhelyhez közel hajtják végre, és ezalatt az önkéntesek fizetésként a mindenkori minimálbért kapják meg, amely jelenleg 167 400 forint. A második – négy hónapos – szakaszban a résztvevők választhatnak, hogy milyen kiképzést kívánnak folytatni. Választható alapszintű lövészkiképzés; ez esetben az illetmény változatlan marad. Ha viszont valaki műveleti besorolású katonai szervezetnél folytatja szolgálatát, akkor a kiképzése második szakaszában bruttó 219 ezer forintos fizetést kap. Lehetőség van továbbá arra is, hogy valaki jogviszonyváltással szerződéses katonai beosztást vállaljon. Ekkor az érintett katona a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti illetményre lesz jogosult – ismertette a miniszter.

Benkő Tibor elmondta: a kiképzés minden megyében elindul majd, ahol legalább 20-an jelentkeznek, így tervezetten 20 helyszínen (Budapesten és a 19 megyében) indítanák el a kiképzéseket. Az új típusú katonai szolgálatra azok a 18 és 65 év közötti, magyarországi lakóhellyel rendelkező, büntetlen előéletű magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik megfelelnek az egészségügyi és pszichológiai alkalmassági vizsgálaton. Utóbbi kapcsán a miniszter elmondta: a szerződéses katonai alkalmasságihoz képest egyszerűsített vizsgálaton kell megfelelni. A miniszter elmondása szerint az új szolgálati formát maximum 400 résztvevővel tervezik elindítani, de a jelentkezők száma alapján a későbbiekben még elképzelhető, hogy bővítik a létszámkeretet.

Kérdésre válaszolva Benkő Tibor elmondta: ez a szolgálat előkészítője is lehet a katonai hivatásnak. Aki ezt a szolgálati formát választhatja, az altisztképzésben vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is folytathatja katonai pályáját. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyar Honvédség és Magyarország, valamint a honvédség védelmi képességeit nagymértékben erősíti, ha a különleges jogrendben behívható hadkötelezettek között minél nagyobb arányban vannak, akik rendelkeznek katonai képzettséggel.

Apáti Zoltán, a Magyar Honvédség Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnokhelyettese, dandártábornok elmondta: a kiképzések lebonyolításáért a két területvédelmi ezred felel, továbbá a műveleti besorolású katonai szervezetek is bekapcsolódnak a végrehajtásba. Kifejtette: a kiképzés első, 2 hónapos szakaszában a résztvevők gyakorlatot szereznek többek között harcászati, harctéri kommunikációs feladatokban, elsajátítják továbbá az elsősegélynyújtás, a katonai közelharc alapjait is. Aki az első szakasz után különleges műveleti besorolású katonai szervezetnél folytatja kiképzését, az többek között harckocsizó, ejtőernyős, búvár, vegyivédelmi gyakorlatot is szerezhet. Aki a feltételeknek megfelel, külön kiképzés után missziós szolgálatra is jelentkezhet – ismertette a dandártábornok. Apáti Zoltán elmondta: akik esetleg az első szakaszt követően nem kívánják folytatni kiképzésüket, azok is a Magyar Honvédség kiképzett tartalékos állományához tartoznak majd. A dandártábornok azt is kiemelte, hogy az önkéntes katonai szolgálatra jelentkezők a fizetésük mellett jogosultak lesznek egyenruhaellátásra, élelmezésre, laktanyai elhelyezésre, továbbá honvédségi egészségügyi ellátásra. Mindemellett többek között életvezetési tanácsadással, stressz- és konfliktuskezeléssel a résztvevők polgári életben való elhelyezkedését is segítik majd.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.