Pesti Srácok

Berlinben futtatott lányokat egy sátoraljaújhelyi család és barátaik

Berlinben futtatott lányokat egy sátoraljaújhelyi család és barátaik

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya nyomozást folytat id. B. Zsolt, ifj. B. Zsolt, B. Attila és B. János sátoraljaújhelyi lakosokkal szemben emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt.

A gyanú szerint az egymással rokoni, baráti kapcsolatban álló gyanúsítottak 2013 és 2019 között tevékenyen közreműködtek legalább kilenc, kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nő Berlinbe történő kiszállításában és elszállásolásában abból a célból, hogy ott prostitúciós munkát végezzenek.

Fotó: Police.hu

Az elkövetők Berlinben az áldozatok prostitúciós tevékenységét szoros felügyelet alatt tartották, meghatározva számukra a munkavégzés időtartamát és pontos helyszínét, illetve a tőlük elvárt napi bevétel minimum összegét. Keresetüket részben vagy egészben elvették, és azt saját megélhetésükre fordították. Az évek során több 10 millió forintot szereztek így a kiszolgáltatott helyzetben tartott áldozatoktól.

PestiSracok facebook image
Fotó: Police.hu

A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján az Emberkereskedelem Elleni Osztály felkérésére 2021. július 13-án a reggeli órákban a Készenléti Rendőrség tagjai tartózkodási helyükön intézkedés alá vonta mind a négy gyanúsítottat. Az öt helyszínen tartott kutatás során a rendőrök a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható bizonyítási eszközök (mobiltelefonok, SIM-kártyák, feljegyzések) mellett készpénzt, illetve egy személygépkocsit is lefoglaltak. A gyanúsítotti kihallgatásokat követően a rendőrség egy fő esetében kezdeményezte személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését. A gyanúsítottak terhére rótt minősített emberkereskedelem bűntett büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.

Forrás/fotó: Police.hu

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.