Pesti Srácok

Börtönben marad az öt és fél éves unokája ellen szexuális erőszakot elkövető férfi

Börtönben marad az öt és fél éves unokája ellen szexuális erőszakot elkövető férfi

Mégsem kerül feltételes szabadságra a lányunokája sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt 2017-ben nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélt férfi, akit június 1-jén, első fokon feltételes szabadságra bocsátottak – tájékoztatta a Bács-Kiskun megyei főügyész hétfőn az MTI-t.

Gyugyi Csilla közölte: a kalocsai férfi 2015-ben az akkor öt és fél éves lányunokájával felnőtt filmet nézetett, többször fogdosta és más szexuális cselekményeket végzett vele, ezért 2017 júliusában a Szegedi Ítélőtábla jogerősen 8 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. A Kecskeméti Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája június 1-jén feltételes szabadságra bocsátotta a férfit azzal az indokkal, hogy a magatartásával, munkavégzésével nem volt probléma a börtönben, így a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető.

A feltételes szabadságra bocsátás ellen a megyei főügyészség fellebbezett, mert álláspontja szerint az elítélt nem tanúsított megbánást a rendkívül súlyos bűncselekmény miatt, úgy viselkedik, mintha nem történt volna semmi, az unokájának a börtönből ajándékokat küldözgetett. Az elítélt környezetében sincs olyan ember, aki előmozdítaná tette következményeinek belátását, így a férfi személyiségére, a bűncselekmény súlyára és körülményeire figyelemmel a szabadságvesztés még nem érte el a célját – tették hozzá.

A Kecskeméti Törvényszék másodfokú tanácsa június 24-én az ügyészi fellebbezéssel egyetértve jogerősen megváltoztatta az elsőfokú döntést, és mellőzte az elítélt feltételes szabadságra bocsátását. A másodfokú bíróság szerint a büntetés célja csak a szabadságvesztés teljes kitöltésével érhető el – olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János (illusztráció)

Ajánljuk még