Pesti Srácok

Egyetemisták tiltakoztak az ELTE bölcsészeinek érzékenyítő kampánya ellen

null

A LMBTQ-lobbi és a genderpropaganda immár nemcsak Nyugaton, de nálunk is leuralta a felsőoktatást, azonban vannak még józan hallgatók, akik szembe mernek szállni a fősodorral. Az Egyetemi Ellenállás Budapesten és Szombathelyen akciózott az agymosással szemben.

Az Egyetemi Ellenállás egy, a Hatvannégy Vármegye által életre hívott diákszervezet, amely védelmet kíván adni a liberális terrorral szemben, és különféle akciókkal leplezik le a felsőoktatásban jelenlévő botrányos állapotokat, megszervezik a diákság normális, jobboldali, hagyományokat ápoló részét, a magyarországi egyetemeken és főiskolákon egyre agresszívebb a liberális diktatúrával szemben.

Ennek keretében akcióztak a héten több egyetemi városban is. A baloldali lobbi által egy ideje leuralt ELTE BTK (bölcsészettudományi kar!!!) nemrégiben érzékenyítő képsorozattal jelentkezett közösségi oldalán, ahol többek között arra is felhívják a figyelmet, milyen névelővel kell megszólítani a különféle genderekhez tartozó egyéneket (mindezt persze angolul, hiszen a magyarban, lévén nemsemleges nyelv, ez teljesen nonszensz).

A posztot ugyan törölték a Citizen Go telefonos kampánya után, azonban a lobbi továbbra is tevékenykedik az egyetemen. Az Egyetemi Ellenállás azonban a visszakozás ellenére is úgy gondolta, hogy szükséges az emberek figyelmét felhívni az egyetem falain belül terjedő káros tendenciákra.

PestiSracok facebook image
Az ELTE BTK álltal közzétett érzékenyítő képek egyike

A diákszövetség budapesti tagszervezete az ominózus kar épülete előtt, a szombathelyiek pedig az ELTE Savaria kampuszán hajtották végre figyelemfelhívó akciójukat, amelynek keretében az épületek előtti járdára a következő feliratot festették fel:

Vas megye székhelyén a felfestést a pénteki nap folyamán sebtében el is távolították, annak ellenére, hogy korábban a helyi városvezetést az nem zavarta, hogy hónapokon keresztül aszfaltra fújt momentumos logók csúfították a Nyugat királynőjét.

– írta közleményében az Egyetemi Ellenállás. Szombathely ellenzéki vezetésű, ráadásul Gyurcsány/Dobrev kebelbarátjának, Czeglédy Csabának is otthont ad.

Forrás: Egyetemi Ellenállás közleménye; Fotó: Egyetemi Ellenállás

Ajánljuk még