Pesti Srácok

Ellenzéki hírügynökséget indít Gyurcsány egyik embere

Ellenzéki hírügynökséget indít Gyurcsány egyik embere

A Media1 értesülései szerint hamarosan elindul a Merényi Miklós vezette új hírügynökség. Merényi korábban Niedermüller Péter DK-s polgármester kabinetvezetője, valamint a Figyelő és az MTV Híradó főszerkesztője volt, de felügyelőbizottsági tagként tevékenykedett a Gyurcsány családhoz köthető Altus Rt.-ben is. Az induló hírügynökséget a Népszava korábban az "ellen-MTI" néven emlegette, ugyanis kimondott célja a baloldali beállítottságú tájékoztatás. Mert ugye nincs ellenzéki médiatúlsúly.

A Media1 értesülései szerint Merényi Miklós a tulajdonosa annak az új hírügynökségnek, amelyet a Népszava még korábban "ellen-MTI-ként" emlegetett. Merényi 15 évet töltött el újságíróként. Dolgozott például a rendszerváltás után a Magyarországnál, a Népszabadságnál, 1998 és 2003 között ő volt a Figyelő üzleti és gazdasági hetilap főszerkesztője, majd dolgozott később az MTV Híradó főszerkesztőjeként is, de csak viszonylag rövid ideig. A médiaszakember később az államigazgatásban kötött ki: dolgozott például 2004-től 2006-ig a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium sajtófőnökeként és stratégiai igazgatójaként, majd helyettes szakmai államtitkári pozíciót is kapott, e minőségében nemzetközi kapcsolatokért felelt. 2008 és 2010 között Rómában, Máltán és San Marinóban lett Magyarország akkreditált nagykövete, 2010-ben a Nemzetgazdasági Minisztériumban lett főtanácsos, majd 2011-től a Central European Investment Services Tanácsadó Kft. partnere lett. 1993 és 1997 között egyébként felügyelőbizottsági tag volt a Gyurcsány-családhoz köthető Altus Rt.-ben.

A Média1-nek Merényi azt mondta: túlzás ellen-MTI-ként beszélni a helyben.hu projektről.

PestiSracok facebook image

– írta a Média1 Merényire hivatkozva. A lap értesülései szerint a tartalomszolgáltatás területén fontos szerepet fog játszani Kövesdi Péter újságíró, az egykori népszavás szerkesztő, aki az önkormányzati választásokat követően az ellenzéki Érden dolgozott. Kövesdi a Media1 birtokába került levélben azt írta, hogy "az új hírügynökség a lapok munkáját segítendő jött létre".

Forrás: Média1; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.