Pesti Srácok

Emelkedik a súlyos koronavírusos betegek száma Izraelben

null

Emelkedni kezdett a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség súlyos eseteinek száma Izraelben a járvány negyedik, a delta variáns okozta hullámában – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, az Ynet vasárnap.

Noha a szombati ünnepnapon elvégzett csekélyebb számú, 38 938 tesztnek ismét csak 0,5 százaléka, 185 ember bizonyult vírushordozónak, emelkedni kezdett a korábban diagnosztizáltak körében a kórházi ellátást igénylők száma, amely jelenleg 62, és köztük a súlyos betegek száma, amely 35-re nőtt. A lélegeztetőgépeken továbbra is 16 embert ápolnak az egészségügyi minisztérium adatközlése szerint. A kritikus esetek között van egy be nem oltott állapotos nő és két gyermek. Az elmúlt öt napban 17 súlyos Covid beteget szállítottak kórházakba sürgős kezelést követelő állapotban, miközben a június 5. és 28. közötti 23 napon mindössze 16 beteget kellett kórházba vinni. Folytatják a kampányt a 12–15 éves korosztály gyors beoltására, de eddig a 12 éveseknek csak 13 százaléka, és a 13–15 évesek 20 százaléka kapta meg az oltásnak legalább az első adagját.

Ellenőrzik az utasokat, tesztelik az országba érkezőket

A hatóságok elsősorban a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre érkező utasok ellenőrzésével próbálják megfékezni a járványt, ennek érdekében pénteken a gyors tömeges tesztelést biztosító hatalmas sátor építésébe kezdtek a repülőtéren. A védelmi, a közlekedési és az egészségügyi minisztérium, valamint a repülőteret felügyelő hatóság közös szervezésében létrejövő tesztelő-pont 1500 négyzetméteres területén a több tucat új mintavételi állomáson óránként 2500 beutazó vizsgálatát tudják majd elvégezni. Az Izraelbe érkezők csak tesztelés után hagyhatják el a repülőteret, és az oltatlanoknak az öt nap múlva elvégzendő második vizsgálat negatív eredményéig otthoni karanténban kell tartózkodniuk, amit a rendőrség ellenőriz, és aminek megszegését súlyos bírságokkal büntetik.

PestiSracok facebook image

Kevésbé védenek a vakcinák a delta változattal szemben

A Jeruzsálemi Héber Egyetem szakértői csoportja szombaton azonnali intézkedéseket sürgetett a járvány negyedik hullámának megállítására, mert figyelmeztetésük szerint ellenkező esetben az új fertőzöttek száma két hét alatt naponta 1000-re emelkedhet – értesült a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál. Azt jósolták, hogy a vakcinák 60–80 százalékban akadályozzák meg a delta változattal szemben a fertőzést, szemben a többi, korábbi variánsnál megfigyelt 90 százalékkal, de azt is hangsúlyozták, hogy az oltás a súlyos betegségek megelőzésében továbbra is ugyanolyan hatékony lesz, mint eddig. Az új vírushordozók mintegy fele oltással védett. Az izraeli hatóságok mérlegelni fogják néhány korábbi gyülekezési korlátozás visszaállítását a mintegy negyven százalékkal fertőzőbb delta variáns terjedésének mérséklésére. Az új kormány új koronavírus-kabinetje várhatóan ezen a héten is összeül, hogy az ország következő lépéseiről döntsenek.

Izrael napi esetszáma jelenleg 300 körül van, és folyamatosan nő, mégpedig több olyan hónap után, amikor a széles körű oltási kampány nyomán szinte alig akadtak új fertőzöttek az országban. A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 milliós lakosságából 5 627 866, 12 évesnél idősebbet már legalább egyszer beoltottak a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával. Ez az ország lakosságának 60,52 százalékát jelenti. A pandémia megjelenése óta 842 749 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6429-en haltak meg Izraelben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.