Pesti Srácok

Folytatódik a politikai "elszigetelődés": ezúttal Boszniának ad 200 ezer adag oltóanyagot hazánk

null

Miközben Európa jelentős részében még mindig oltóanyaghiánnyal küzdenek a kormányok, idehaza már hetek óta bárki felveheti az oltását, aki akarja. Sőt, még szolidáris felajánlásokra is marad tartalék, hiszen kétszázezer adag koronavírus elleni védőoltást ajándékozott Magyarország Bosznia-Hercegovinának, és Budapest azt reméli, hogy a boszniai oltási kampány felgyorsítása hozzájárul az ország gazdasági újraindításához is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Szarajevóban, ahol átadta a magyar kormány ajándékát.

A tárcavezető rámutatott, hogy az utóbbi másfél év nagyon nehéz volt, az egész világ a járványkezeléssel volt elfoglalva, ám két dologban mindenki egyetértett: egyrészt az elsőszámú feladat az emberek életének és egészségének a megőrzése, másrészt pedig ennek leghatékonyabb eszköze a védőoltás.

– magyarázta Szijjártó Péter, majd hozzátette: a magyar kormány azért segít más országoknak is, hogy máshol is gyorsan újraindulhasson a gazdaság.

PestiSracok facebook image

– húzta alá Szijjártó Péter a szarajevói repülőtéren tartott sajtótájékoztatón. Rámutatott: minél sikeresebb a védekezés a Nyugat-Balkánon, annál nagyobb biztonságban van Magyarország is. A kétszázezer adag Sinopharm-védőoltás, amelyet Magyarország ajándékozott Bosznia-Hercegovinának, eddig a legnagyobb vakcinaadomány, amelyet Szarajevó kapott.

– adott hangot reményének a külgazdasági és külügyminiszter.

A sajtótájékoztatón Zoran Tegeltija boszniai miniszterelnök köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért, és elmondta, hogy a most érkezett 200 ezer adag vakcinával már összesen 900 ezer adag védőoltás érkezett az országba, amellyel a leginkább veszélyeztetett csoportokat tudják beoltani. Hozzátette: várhatóan az év második felében további mintegy kétmillió vakcinát kapnak, hogy azzal az ország felének biztosítani tudják mindkét adag koronavírus elleni védőoltást. Felhívta a figyelmet arra is, hogy várhatóan őszre a járvány újabb hullámára lehet számítani, így a mostani időszakot kell kihasználni az oltakozásra, hiszen most folyamatosan csökken a fertőzöttek száma.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bús Csaba