Pesti Srácok

Kocsis: Gyurcsány barátkozzon meg a gondolattal, hogy nem Brüsszelben fognak dönteni a gyermekvédelmi törvényről

null

Gyurcsány ma új fejezetet nyitott a magyar közéletben, a közbeszéd rohasztásában. A gyermekvédelmi népszavazásra egy burkolt, de jól érthető "anyázással" válaszolt a miniszterelnöknek – írja közösségi oldalán a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté ugyanakkor felteszi a kérdést: vajon mitől lett ilyen ideges a bukott miniszterelnök? Barátkozzon meg szépen a gondolattal, hogy a magyar gyermekvédelmi törvényről nem Brüsszelben fog dönteni a hatalommániás elit, hanem a magyarok fognak, itthon, népszavazáson – hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

– ezt írta ki Gyurcsány Ferenc közösségi oldalára, miután a kormányfő bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez az LMBTQ-propaganda kérdésben. A Fidesz frakcióvezetője szerint ezzel a DK elnöke burkoltan anyázott, amivel új fejezetet nyitott a közbeszéd rohasztásában. Majd úgy fogalmazott Kocsis Máté, hogy:

PestiSracok facebook image

A népszavazás Kocsis szerint túl sok jót nem hozott eddig Gyurcsány konyhájára, kormányfőként pedig megfosztotta a családokat a támogatásoktól.

– tette fel a költői kérdést, majd azt üzente Gyurcsánynak:

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.