Pesti Srácok

Gyurcsány nagy fába vágta a fejszéjét – Most a kormány családpolitikáját támadja

Gyurcsány nagy fába vágta a fejszéjét – Most a kormány családpolitikáját támadja

Gyurcsány Ferenc újabban a kormány családpolitikáját kezdte bírálni. Azt a családpolitikát, ami éppen a 2010 előtti kormányzatok kártékony tevékenységét igyekszik rendbe hozni, és amit nemzetközileg is elismernek, sőt, példaként tekintenek rá. Nehéz terepre tévedt tehát, mivel 2010 óta soha nem látott lehetőségek nyíltak meg a családok előtt.

Gyurcsány Ferenc hosszasan értekezett a közösségi oldalán arról, hogy szerinte az Orbán-kormány politikája nem családbarát. A Demokratikus Koalíció elnöke ez esetben sincs könnyű helyzetben, mert az elmúlt tíz év a családok megerősítéséről szólt.

– tudósított a távirati iroda 2009. június 29-én. A Gyurcsány–Bajnai-korszak megszorításai a családtámogatásokat sem kímélték. Korózs Lajos, aki akkor a szociális tárca államtitkára volt, a döntést azzal próbálta magyarázni, hogy azokban az országokban jó a termékenységi mutató és a foglalkoztatási ráta, ahol az anyák a gyermekükkel rövidebb ­ideig vannak otthon. A parlament akkori baloldali többsége megszavazta a lépést. A Fidesz és a KDNP politikusai hiába kérték, hogy ne mérjenek csapást a családokra, a családi adókedvezmény szétverése, a szocpol megszüntetése és a családi pótlék megszigorítása mellett ne nehezítsék a gyesen, gyeden lévő édesanyák helyzetét – emlékeztet a Magyar Nemzet.

PestiSracok facebook image

A gyes időtartamát az Orbán-kormány állította vissza három évre, úgy, hogy a hosszabbítás visszamenőleg is érvényes lett, azaz azokra is vonatkozott a döntés, akik akkor gyesen voltak. Az elmúlt tíz évben nagyon sok olyan intézkedést vezetett be a kormány, amely a családokat segíti. Ezt a folyamatot a koronavírus-járvány miatt kialakult válság sem törte meg. Olyannyira nem, hogy a 2022-es költségvetésben mintegy 2800 milliárd forint áll rendelkezésre a családok támogatására. Így a többi között jövő év január elsejétől a 25 év alattiak mentesülnek a személyi jövedelemadó (szja) megfizetése alól. Az árvaellátás havi 24 250 forintos minimumösszege több mint a duplájára, havi ötvenezer forintra emelkedik. A gyermekek otthongondozási díjának összege jövőre eléri a 2022. évi minimálbérét, az ápolási díj pedig öt százalékkal emelkedik. A 2019. július 1. előtt született, azt követően örökbe fogadott gyermekek után igénybe vehető a babaváró támogatás és a jelzáloghitel elengedésének lehetősége. Az idei év júliusától a csecsemőgondozási díj (csed) összege a bruttó jövedelem hetven százalékáról annak száz százalékára emelkedik.

Jövőre is megmarad annak a lehetősége, hogy az életük nagy részét munkával és gyermekneveléssel töltő nők negyvenéves jogosultsági idővel már az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően igénybe vehetik a nyugellátást. Erre 2022-ben a központi költségvetés 332 milliárd forintot biztosít. Folytatódik az otthonteremtési program, amely tízmilliókat ad vissza nem térítendő támogatásként a családoknak, hogy ez is ösztönözze és segítse a gyermekvállalást. A már meglévő ingatlan felújításához szintén ad pénzt az állam, de ehhez kedvezményes, kamattámogatott hitel is igényelhető. Az Orbán-kormány vezette be a gyed extrát is, miszerint 2016-tól a gyermek féléves kora után a gyermekgondozási díj és a gyermekgondozást segítő ellátás folyósítása mellett az édesanyák visszatérhetnek a munkaerő­piacra. Nem kell lemondaniuk az ellátásokról, akár napi nyolcórás munkavégzés mellett sem. Szintén családbarát intézkedést jelentett be nemrégiben Orbán Viktor. A kormányfő jelezte: ha az idei gazdasági növekedés öt és fél százalék felett lesz, akkor a jövő év elején a gyermeket nevelő családokban mindkét felnőtt visszakapja a 2021-es teljes évi személyijövedelemadó-befizetését, de fejenként maximum nyolcszázezer forintot.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?