Pesti Srácok

Hajléktalanoknak játszanák át az üres budapesti lakásokat Soros álcivil szervezetei

Hajléktalanoknak játszanák át az üres budapesti lakásokat Soros álcivil szervezetei

Feltehetően érdektelenség miatt hosszabította meg a főváros a részvételi költségvetés szavazási idejét. Alig néhány száz voks érkezik egy-egy témára. Az online voksolás érdekessége az, hogy toronymagasan vezetnek a szélsőliberálisok által preferált témák, a hajléktalanság, szenvedélybeteg-rehabilitáció és közillemhelyek létrehozása. Úgy fest, hogy a ballib álcivilek kezükbe vették a fővárosi egymilliárd forint sorsát és hajléktalanoknak játsszák át a budapesti üres lakásokat a részvételi szavazás égisze alatt – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.

A lap rámutatott, hogy a közel kétmillió lakosú fővárosból nevetségesen alacsony számú szavazat érkezik egy-egy témára, úgy, hogy a szabályzat kimondja: mindhárom témakörben szükséges leadni egy szavazatot. A kategóriák: Zöld Budapest, Gondoskodó Budapest és Egész Budapest. A szavazólistára került ötletek megvalósításának összértéke 3,9 milliárd forint, a részvételi költségvetés keretösszege pedig egymilliárd forint. A kategóriáknak egyébként külön költségkeretei vannak, ez a Zöld Budapest és a Gondoskodó Budapest esetében 250–250 millió forint, az Egész Budapest kategória esetében 500 milliót költ majd el a főváros. Az online szavazás állásából úgy tűnik, hogy egy-egy ötlet úgy fog létjogosultságot kapni, hogy csak néhány százan szavaznak rá. Ilyen például a gyalogosátkelő létesítése az Astoriánál; egy Rákóczi úti zebrára közel ötszázan szavaztak úgy, hogy ez a szám a magasabb támogatottságú ötletek közt helyezkedik el. Több mint ezren szavaztak a Rákóczi út fásítására, de a kevesebb eldobott szemét ügye is csak alig több mint ezer fővárosit mozgatott meg állítólag.

Üres lakások

Ami viszont a legszembeötlőbb: a legtöbb „lakossági” szavazatot, azaz több mint 2500 voksot állítólag az „Üres lakások felújítása és bérbeadása hajléktalansággal küzdőknek” kapta. Ám erre csak ötvenmillió forintot irányzott elő a főváros, ami legfeljebb öt-hat lakás rendbetételére elég. A nagyszámú szavazatból látszik, hogy a balliberális álcivilek, mint a Soros György által finanszírozott A Város Mindenkié és Utcáról Lakásba Egyesület begyújtotta rakétáit és így próbálják keresztülvinni akaratukat. Említésre méltó Misetics Bálint személye, aki jelenleg a főpolgármester szociális ügyekért felelős főtanácsadója, ő is aktív tagja A Város Mindenkié szervezetnek.

PestiSracok facebook image

Népszerű témák

Több balliberális népszerű téma is vezeti a listát: ilyen a nyilvános illemhelyek ügye, amely több baloldali jelölt kampányában szerepelt ígéretként, egyelőre az is maradt. A közvécék kialakítására is közel két és fél ezer szavazat érkezett. Nagyszámú vokssal rendelkezik a „Budapest Peremén rehabilitációs otthon” kialakítása, ahol állami gondozásból kikerülő fiatalokat, hajléktalan embereket, lakásukból kilakoltatottakat, szenvedélybetegségükből kijönni szándékozókat kezelnének. Erre a főváros 250 milliót költene el az egymilliárd forintból. Jelen állás szerint a javaslat a befutók között lehet, ugyanis közel másfél ezer ember szavazott rá, és a főváros rafináltan nem a Gondoskodó Budapest kategóriába tette (pedig ott lenne a helye), ahol 250 millió forint a főösszeg, hanem az Egész Budapest kategóriájába, ahol 500 milliót költhetnek el.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.