Pesti Srácok

Hatvanezer forintért intéztek védettségi igazolványt oltatlanoknak

null

Elfogtak három nőt, akik a gyanú szerint olyan embereket juttattak védettségi igazolványhoz, akiket nem oltottak be koronavírus ellen – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán. A nyomozást a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján folytatja a BRFK.

A három nőt azzal gyanúsítják, hogy április 9. és június 15. között jogosulatlanul több olyan embert is védettségi igazolványhoz juttatott, aki nem kapott koronavírus elleni oltást. A társaság két tagja, egy huszonöt éves és egy negyvenhárom éves nő a jelentkezőket toborozta, az orvosi asszisztensként dolgozó harminchét éves nő pedig az adataikat elektronikusan rögzítette az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér információs rendszerbe. Az igazolványokért cserébe általában hatvanezer forintot kértek.

A BRFK nyomozói az eljárás során a három nőnél házkutatást tartottak, ahol orvosi bélyegzőt, több millió forintot, 1148 kitöltött regisztrációs nyilatkozatot, oltási igazolásokat, üres oltóanyag-ampullákat, jegyzeteket, valamint telefonokat és laptopokat foglaltak le. A fiatalabb és a két idősebb nőt védettségi igazolással visszaélés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat. A bíróság elrendelte a két idősebb nő letartóztatását, míg a fiatalabbat bűnügyi felügyelet alá helyezte.

Forrás: police.hu; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.