Pesti Srácok

Hont András tovább csipkedi Zachert – a publicista számon kérte, a tömegrendezvények ellen fellépő orvos miért szerepel egy tömegrendezvényen

null
Zacher Gábor főorvos, a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője Fotó: Horváth Péter Gyula

Rendesen beleszállt Hont András Zacher Gáborba. A publicista kedden két rövid kommentárt is szentelt a médiában előszeretettel – és egy átlagos orvoshoz képest valóban elképesztően sokat – szereplő Zachernek. A publicista magyarázatot vár, hogy a tömegrendezvények ellen fellépő orvos miért szerepel egy tömegrendezvényen.

Zacher Gábor kedden az RTL-nek nyilatkozott, és kijelentette, hogy szeptember elejére megtízszereződhetnek a fertőzések. Zacher még januárban jelentette ki, hogy nincs elég információ az oltásokkal kapcsolatban, majd közölte, hogy mely vakcinákat tartja megbízhatónak. A kínai vakcinával szemben még bizonytalan volt. Később azonban beismerte, hogy tévedett, és azt mondta, a kínai oltással is oltani kell. Zacher ezt követően pontosan megtippelte járvány harmadik szakaszának tetőzését, amelyet a saját névnapjára, március 24-re tett, de ebben tévedett. A sztori folytatódott a terasznyitással, Zacher óvatosságra intett, és elmondta: ez a járvány terjedéséhez vezethet. Ez a jóslat sem jött be. Második Zacher Gáborról szóló bejegyzésében Hont egy plakátot mutatott be, amelynek tanúsága szerint a tömegrendezvényeket járványügyi szempontból veszélyesnek tartó orvos épp egy tömegrendezvényen lép fel. Hont úgy fogalmazott,

– írja a publicista.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.