Pesti Srácok

Közel másfélmillió szülő kaphat adó-visszatérítést

null

A koronavírussal sújtott 2020-as évet leszámítva az elmúlt években rendre meghaladtuk a 4 százalékos gazdasági növekedést, és most megvan az esélyünk az 5,5 százalékos GDP-bővülés elérésére is, így nagyjából 1,4 millió magánszemély kaphatja meg a már bejelentett adó-visszatérítést; a gyermeket nevelő családok jogosultak erre – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára a Figyelő e heti számában megjelent interjúban.

Izer Norbert hangsúlyozta: a tervezett családi adó-visszatérítés legfontosabb elemei a nemzeti konzultáció folyamán dőlnek majd el. Mint mondta, a konzultáció azért fontos, mert gyakorlatilag egy olyan adóintézkedést vezetne be a kormány, amelyre a múltban nem volt példa. Ha az intézkedést jóváhagyják a lakosok, illetve lesznek olyan pontok, amelyekkel az állampolgárok többsége egyetért, akkor végrehajtják az adó-visszatérítést. Hozzátette, hogy a tervezett lépéshez feltételként a bruttó hazai termék 5,5 százalékos növekedését társította a kormányfő.

– jelezte.

PestiSracok facebook image

Újfajta intézkedések

Az államtitkár szerint minden esély megvan egy 5,5 százalékos gyarapodás elérésére, számos makrogazdasági elemző is ennél nagyobb növekedést valószínűsít. A koronavírus-járvány ugyanakkor még nem ért véget, van bizonytalanság abban, hogy lesz-e negyedik hullám, illetve úgy tud-e kilábalni a gazdaság, ahogy ezt várják.

– közölte.

Mindkét szülő visszakaphatja a befizetett adót

Izer Norbert elmondta: a gyermekes családok lehetnek jogosultak az adó-visszatérítésre. Nagyságrendileg mintegy 1,4 millió magánszemély részesülhet benne; a családi adókedvezményre jogosultaknak jár a térítés, és mindkét szülőnek visszaadják a befizetett adót. A visszatérítés felső határa az átlagbér adószintje, emiatt a legtehetősebbek, a legnagyobb keresetűek nem kapják meg a teljes összeget, az átlagbér alatt keresőknek viszont visszautalják a teljes befizetett szja-jukat. Az államtitkár hangsúlyozta: Orbán Viktor egy olyan lépést jelentett be, amellyel visszaadják annak a lakossági körnek a befizetett szja-összegeket, amely a legnagyobb terhet viselte a koronavírus-járvány alatt.

– ismertette. Utalt arra, hogy a korábban elhalasztott nagyobb volumenű vásárlásokra így lesz fedezet, ami növelheti az adóbevételeket, támogatja a gazdaság újraindítását és serkenti a GDP bővülését.

A gazdaságvédelemre fordított összeg eléri a GDP 30 százalékát

Izer Norbert emlékeztetett, hogy a magyar Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései még az EU-ban is rendkívüli méretűnek számítanak. A gazdaságvédelemre fordított összeg eléri a GDP 30 százalékát, ezzel Magyarország a második helyen áll az uniós rangsorban. Felidézte, hogy a kormány válságkezelésre kialakított csomagjában rengeteg adóintézkedés szerepelt; számos adócsökkentő lépéssel tudták mérsékelni a vállalkozások közterheit. Mintegy 1000 milliárd forintot hagytak a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál ezek a könnyítések.

Csökkenő adóterhek

Kiemelte azt is: törvényben rögzítették, hogy 2022. július elsejétől újabb 2 százalékponttal csökken a munkára rakódó adóterhek mértéke. Formailag a kormány javaslata alapján ez úgy valósulna meg, hogy a másfél százalékos szakképzési hozzájárulást beolvasztják a szociális hozzájárulási adóba (szocho), így eltűnik egy adónem, azaz a szakképzési hozzájárulás megszűnik, és a szocho további fél százalékponttal mérséklődne, a kettő együtt kiadja majd a 2 százalékpontos köztehermérséklést. Az adónem eltűnésével az adóadminisztráció is jelentősen csökken, és így a hat lépcsőből álló korábbi bérmegállapodásból az ötödiket is meglépi a kabinet.

– jelezte. Amikor 2016 végén elkezdték a bérmegállapodás pontjainak a kivitelezését, akkor 28,5 százalék volt a szocho és a szakképzési hozzájárulás együttes szintje. Ez a folyamat végén 13 százalékra megy le, azaz a cégeket terhelő, a munkára rakodó közterheket kevesebb mint a felére tudnák mérsékelni.

– hangsúlyozta Izer Norbert.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/kormany.hu/Botár Gergely

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.