Pesti Srácok

Orbán Balázs: a Nyugat azért feszült, mert nincsen felívelő szakaszában

Orbán Balázs: a Nyugat azért feszült, mert nincsen felívelő szakaszában

A nyugati civilizációt körüllengő feszültség oka az, hogy nem felívelő, hanem stagnáló, esetleg lefelé tartó korszakukat élik ezek a társadalmak – hangoztatta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumi elnöke egy keddi budapesti könyvbemutatón.

Andreas Rödder Konzervatív 21.0 – A polgári Németország programja című, az MCC Press gondozásában megjelent művét méltatva az államtitkár arról beszélt: minden mértékadó véleményformáló egyetért abban, hogy ezek a társadalmak rosszabbul, de biztosan nem jobban teljesítenek, mint korábban. Hozzátette: ez polarizációhoz vezet, hiszen, ha az ember azt látja, hogy rossz irányba mennek az ügyek, akkor egyre elkeseredettebben próbál megfelelő választ adni a helyzetre. Orbán Balázs megjegyezte: épp ezen a ponton válik külön a két politikai tábor javaslata, hiszen a baloldaliak és a liberálisok a kultúránkat sikeressé tévő alapelveket, megközelítéseket idejétmúltnak látják, míg a jobboldalon ragaszkodnak például a zsidó-keresztény tradícióhoz, a hagyományos családmodellhez, a nemzetállamhoz, a kapitalizmushoz, a munkára épülő társadalomhoz. Azt mondta: a konzervatívok szerint éppen ezen értékek elhagyásából adódik a probléma, ezért újra fel kell fedezni ezeket, hiszen az értékrendszert megerősítve mi, a nyugati civilizáció leszünk a XXI. század győztesei.

– jelentette ki az államtitkár, arra utalva, hogy a védekezés Közép-Európa civilizációja, bárhonnan jött is a fenyegetés az utóbbi évszázadokban.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Néha hektikusak a magyar–német kapcsolatok

Az államtitkár kérdésre válaszolva úgy vélekedett: Szent István kora óta stabil alapon állnak, de néha hektikusak a magyar–német kapcsolatok, amelyekben meghatározó erejű a geopolitikai kontextus. Hozzátette: ha Berlin a Brexit utáni Európai Unióban vezető szerepre tör, akkor nem fordulhat másfelé, mint a Németországról délre és keletre eső területek irányába.

A CDU balra igazodott

Andreas Rödder német történész, a Mainzi Johannes Gutenberg Egyetem professzora arról beszélt az eseményen: a Németországban 16 éve fennálló nagykoalíció miatt a politikai viták a spektrum szélein jelentek meg az utóbbi időben. Hangsúlyozta: noha sokan elöregedettnek, porosnak, csökevényesnek tartják ezt az eszmerendszert, a konzervatívok olyan változásokokat akarnak, amelyek jók az embereknek, hiszen elfogadják az átalakulást és alakítani akarják azt. Kiemelte: változni, modernizálódni kell, de az utóbbiból túl sok volt a nagykoalíció ideje alatt, hiszen Németország utolsó megmaradt néppártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) ez idő alatt abban reménykedett, hogy riválisai táborából próbálja pótolni a tőle elforduló választókat. Andreas Rödder szerint ez inkább volt igazodás balra, mint aktív modernizáció a saját alapokon állva, a folyamat pedig egyszerre jelent problémát a párt és a demokrácia számára.

– jelentette ki, hozzátéve: arra van szükség, hogy magát világos politikai vonalakkal megmutató kabinet alakuljon Berlinben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.