Pesti Srácok

Orbán: nem hagyhatjuk, hogy mások mondják meg, hogyan éljünk (videóval frissítve)

Ha hagyjuk, hogy mások mondják meg, hogyan éljünk, kik élhetnek Magyarország területén, hogyan rendezzük be az életünket, hogyan neveljük a gyermekeinket, elvesztünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, Budapesten.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rendészettudományi karának tisztavató ünnepségén kiemelte: a most végzett tisztek feladata, küldetése megvédeni Magyarországot, a magyar családok és a magyar emberek biztonságát. Hangsúlyozta: vannak olyan európai nagyvárosok, ahol már nem érzik biztonságban magukat az emberek, de Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában, ahol nemcsak a többség, de minden kisebbség is nyugodtan élhet.

Kifejtette, hogy a rendvédelmi pályára senki sem kerül véletlenül; az alapvető értékeket és indíttatásokat, amelyek arra ösztökélnek, hogy a haza szolgálatába lépjen valaki, elsőként otthon, a szüleitől és nagyszüleitől kapja meg. Ezért fontos, hogy legyenek magyar családok, amelyek a haza szolgálatára nevelik a gyermekeiket. Közölte: azokra a fiatalokra, akik ma a haza szolgálatába lépnek, nehéz feladat vár, amely testben és lélekben is egész embert kíván. Erre csak erős és érett emberek vállalkozhatnak, akik tudják, mit jelent, milyen értékes a rend, a becsület és a bajtársiasság, akik vállalják, hogy akár az életüket is hajlandók kockáztatni, hogy betartsák és betartassák hazánk törvényeit. A miniszterelnök szerint számukra fontos a biztos jövőkép, és hogy folyamatosan érezzék, a hazájuk megbecsüli a munkájukat.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Úgy vélte, a most végzett tisztekre kemény munka vár, mert a világ az elmúlt években gyökeresen megváltozott: van, ahol semmibe veszik azokat, akik egyenruhát viselnek, van, ahol nyíltan a rend felforgatói mellé álltak. Hangsúlyozta: Magyarország azonban nem ilyen ország.

– mutatott rá. Megjegyezte: korábban szilárdnak hitt országok is hamar kerülhetnek a káosz szélére, ezért mindig ébernek, erősnek és eltökéltnek kell lenni. Orbán Viktor végül köszönetet mondott a rendőrségnek a járvány hullámai alatt nyújtott helytállásért.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészettudományi karának 109 hallgatója ünnepélyes keretek között, a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a miniszterelnök és a tábornoki kar jelenlétében tette le a tiszti esküt a Budai Várban, a Kapisztrán téren. Az NKE azt közölte, hogy ez az időszak jelentős a kar életében, ugyanis 2021-ben a rendészeti felsőoktatás az 50. születésnapját ünnepeli, valamint az egyetem 2012-es megalakulása óta idén tizedik alkalommal tesznek ünnepélyes fogadalmat a kar tisztjelöltjei.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.