Pesti Srácok

Politikai Hobbista: Az európai magállamok erőszakosan próbálják hátráltatni a keleti országok felemelkedését (Videó!)

null

Egyik kedvelt libernyák toposz az Unióval folytatott viták kapcsán, hogy ha beléptünk egy klubba, akkor tartsuk is be a játékszabályokat. Vagy távozzunk. Ez azt jelenti, hogy kifogytak az érvek az adott libernyák álláspont mögül, ezért minősítik rögtön játékszabállyá a véleményüket. Pedig lehetne akár jogászkodni is, hiszen könnyű eldönteni, hogy mi a játékszabály. Elég hozzá fellapozni a szabálykönyvet, és akkor felesleges vitázni azon, hogy vajon egy taccsra rúgott labdáért jogosan követel-e tizenegyest a brüsszeli csapat. Minden konfliktus mögött persze a pénz áll. Ez a gyermekvédelmi törvény esetében sincs másképpen. Ha a magyar parlament nem fogadja el a gyermekvédelmi törvényt, akkor más kifogást találtak volna. Egész egyszerűen nem szeretnék, ha az unió keleti fele eljutna arra a fejlettségi szintre, ahol az egykorvolt, minket elválasztó szögesdróton túli országok vannak, az európai magállamok erőszakosan próbálják hátráltatni a keleti országok felemelkedését.

Nézze meg a Politikai Hobbista teljes adását a Pesti TV oldalára kattintva, amely előfizetés nélkül, egy egyszerű, kisméretű digitális antennával is elérhető bárhol az országban. A Pesti TV jelen van a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában és műholdról is fogható! A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.