Pesti Srácok

Puzsér nekiment Vágó Istvánnak – A gyurcsányista „kvízszélhámos” szerinte továbbra sem érti a tréfát

null

A közösségi média két nagy szájkaratése esett egymásnak, miután a korábban a főpolgármesteri székért pályázó Puzsér Róbert azt találta mondani, hogy beperel mindenkit, aki azzal gyanúsítja, hogy ő beteg. Ezt egyébként gúnyból írta, mivel Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta, hogy mindenkit beperel, aki alkoholizmussal vádolja. Vágó István, aki a DK elnökségi tagja és önkormányzati képviselője is a pártnak, nem értette a poént, ezért egy kéretlen üzenetet hagyott neki Puzsér.

– írja közösségi oldalán Puzsér Róbert, majd emlékeztetett, hogy számos becsmérlést kapott már az évek során: volt, aki pénzéhesnek, volt, aki nőgyűlölőnek, és olyan is volt, aki kommunistának hordta le, mégsem perelt soha. Ezeknek nézhetne utána szerinte Vágó István ahelyett, hogy az ő diagnosztizálásával foglalkozik. Arra is emlékeztetett, hogy nem ő hazudott reggel, éjjel meg este, nem ő lövetett ki szemeket, és nem ő buktatta meg a harmadik magyar köztársaságot, mégis, ezeket a véleményeket elviseli. Puzsér szerint viszont ezt túl nehéz felfognia a kvízprofesszornak, mert ő az adatok ismeretét műveltségnek, a hazudozást kormányzásnak és a részegeskedést absztinenciának véli. Majd levonva a tanulságot, azt írta:

PestiSracok facebook image

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még