Pesti Srácok

Súlyos fenyegetést kapott az Alapjogokért Központ vezetője

Súlyos fenyegetést kapott az Alapjogokért Központ vezetője

E-mailben kapott halálos fenyegetést Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője, amit közösségi oldalán tett nyilvánossá. A levél feladója csonkítással, maradandó fogyatékosság okozásával fenyegetőzött, hangsúlyozva, hogy még sosem követett el bűncselekményt, de elhatározása ez ügyben végleges. Szánthó Miklós viszont nem ijed meg, továbbra is azon az állásponton van, hogy a vita már nem arról szól, hogy ki viszonyul anti- vagy szimpátiával a homoszexuálisok vagy transzneműek iránt, és nem támogatják azt az ötletet, hogy gyerekeknek érzékenyítő felvilágosítást tartsanak az iskolákban. A központ vezetője a jogi lépéseket megtette az ügyben, de úgy véli, jobb lenne, ha a fenyegetőző feladná magát, hiszen ők hisznek a megbocsátásban.

– írja egy feltehetően nemrégiben generált e-mail címről a zaklató, kiemelve, hogy még soha nem követett el bűncselekményt, de elhatározásában megingathatatlan. Az István néven bemutatkozó levélküldő csonkítással fenyegetőzik és kiemelte, hogy Szánthó Miklós személyre szabott szégyenben fog részesülni. Az üggyel kapcsolatban a Mandiner megkereste az Alapjogokért Központ vezetőjét, aki elmondta:

PestiSracok facebook image

Majd hozzátette, hogy a teremtés melletti elkötelezettségüket nem befolyásolja az ilyen bolsevik tempó:

Szánthó Miklós továbbá hangsúlyozta, hogy egy tapodtat sem hátrálnak meg, sőt, még eltökéltebben fogják képviselni, amiben hisznek és még bátrabban fognak dolgozni. A szükséges jogi lépéseket pedig megtették, de úgy véli, jobb lenne, ha a fenyegető önként feladná magát, mert ők megbocsátanak az ellenük vétkezőknek.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.