Pesti Srácok

Szijjártó: a visegrádi országok közötti gyorsvasúti összeköttetés kulcsfontosságú beruházás

null

A visegrádi országoknak az a tervük, hogy fejlesztési projektjeiket továbbvigyék, illetve felgyorsítsák – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Ljubljanában, a visegrádi csoport és Szlovénia kormányfői csúcstalálkozóját követően.

– mutatott rá a tárcavezető. Ezért is döntött úgy a négy visegrádi ország, hogy megépíti a Budapestet Varsóval összekötő gyorsvasutat, amely keresztülhalad majd Pozsonyon, illetve Prágán is. A magyarországi megvalósíthatósági tanulmány elkészült, elsőként a négy ország közül. Ezért szeptemberre össze is hívták a V4-ek közlekedési munkacsoportját – tette hozzá. Jelezte: a magyar megvalósíthatósági tanulmány egy 170 kilométeres magyarországi pályával számol, és a megtérülési mutatók egészen kimagaslóak.

PestiSracok facebook image

– magyarázta Szijjártó Péter. Mint mondta, a magyarországi szakaszon a domborzati viszonyoknak megfelelően a 230 és a 320 kilométer/óra közötti sebesség látszik reálisnak és fenntarthatónak.

– mondta, hozzátéve: a nyugati vasútrendszerhez történő kapcsolódás miatt Frankfurt, Berlin, illetve Milánó belvárosai is gyakorlatilag fél napon belül elérhetőek lesznek Budapest belvárosából.

– mutatott rá. Kiemelte: az Európai Uniónak van egy célkitűzése, hogy 2050-re megháromszorozza a gyorsvasutak hosszát.

– húzta alá.

– mondta végezetül a miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még