Pesti Srácok

Szijjártó bejelentette a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs döntéseit

null

Újabb nyolc, terület- és gazdaságfejlesztési intézkedésről döntött a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs – nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-nek. Szijjártó Péter közölte: infrastrukturális és logisztikai fejlesztéseket valósítanak meg Komáromban, Gödön, Dunakeszin és Nyíregyházán, felgyorsítják a hajdúnánási MotoGP pálya építését és megkönnyítik a szabadalmak bejegyzését, a külföldön szerzett diplomák elismertetését, valamint az informatikai szakemberek letelepedését Magyarországon.

Mint elmondta, Komáromban, ahol Európa egyik legnagyobb elektromos akkumulátorokat gyártó kapacitása jött létre egy nagy koreai beruházás nyomán, jelentősen fejlesztik a város közlekedési infrastruktúráját; elkerülő utat építenek és vasútvonalat modernizálnak. Döntöttek a Nyíregyháza melletti ipari park továbbfejlesztéséről is annak érdekében, hogy újabb beruházók betelepülését tegyék lehetővé. Gödön, ahol szintén a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyára működik, a város mellett egy ipari innovációs fejlesztési területet hoznak létre. Dunakeszin pedig egy olyan modern vasúti átrakót létesítenek, amely biztosítja a Budapesttől északra található ipari körzetek logisztikai igényeinek kielégítését - fűzte hozzá.

Olyan döntést is hoztak, amely segíti a külföldön diplomát szerzett, jól képzett magyar fiatalok hazatérését, olcsóbbá és gyorsabbá teszi diplomájuk magyarországi elismerését. Az állami hivataloknak mindössze egy hónapjuk lesz arra, hogy a szükséges igazolásokat kiadják az oklevelek elismeréséhez – ismertette a részleteket.

Szijjártó Péter szerint a globális innovációs versenyben az egyik legfontosabb szempont, hogy egy országban hány szabadalmat jegyeztetnek be. Ebben a helyzetben a szabadalmak fenntartási díjának részbeni eltörlésével, csökkentésével segítik a találmányok bejegyzését.

PestiSracok facebook image

Döntöttek arról is, hogy kedvező feltételeket ajánlanak a "digitális nomádok", vagyis azon globálisan keresett, magasan képzett szakemberek magyarországi letelepedéséhez, akik már-már a "sci-fi kategóriába" sorolhatóan, egyébként helyhez nem kötötten végzik a munkájukat.

Ugyancsak fel akarják gyorsítani a Hajdúnánás határában épülő MotoGP pálya megvalósítását annak érdekében, hogy 2023-ban már versenyt lehessen rendezni a pályán - tette hozzá Szijjártó Péter. Mint hozzáfűzte, ezek az intézkedések azért szükségesek, mert hétről-hétre élesedik a gazdasági verseny. A járvány utáni új világgazdasági korszak első időszakában dől el, hogy mely országok válnak az új korszak nyertesévé.

– fogalmazott Szijjártó Péter.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.