Pesti Srácok

Trump kész tanúskodni a Capitoliumnál történtek kapcsán

Trump kész tanúskodni a Capitoliumnál történtek kapcsán

Donald Trump előző amerikai elnök kijelentette, hogy kész tanúskodni a törvényhozás épületének január 6-ai ostromával kapcsolatban az internetes óriásvállalatok ellen fiókjai törlése miatt indított pere keretében.

– mondta Trump a The First online televíziós csatornának adott csütörtök esti interjújában. A volt elnök szerdán bejelentette, hogy keresetet indított a Facebook, a Google és a Twitter, illetve a három internetes óriásvállalat vezérigazgatója ellen, amiért szerinte jogellenesen letiltották a fiókjait. A műsorvezető kérdésére válaszolva Trump úgy nyilatkozott, hogy kész a bíróságon tanúvallomást tenni a Capitolium ostromával kapcsolatban is.

A Facebook, a Twitter és a YouTube azután tiltotta le Trump fiókjait, hogy az akkori elnök hívei egy "gyújtó hatású" beszédét követően megostromolták az amerikai törvényhozás épületét január 6-án. A Capitoliumban a szenátus éppen a demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni. Az összecsapásokban öten életüket vesztették, köztük egy veterán nő. Trump nem ismerte el vereségét, és arról írt a közösségi oldalain, hogy a választást elcsalták.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Al Drago

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.