Pesti Srácok

Utcára vonultak Tusnádfürdőn az elviselhetetlen medvehelyzet miatt

null

A székelyföldi medvehelyzet elérte azt az elviselheteten állapotot, ami az utcára szólította az embereket Tusnádfürdőn péntek délután – számol be az eseményről a Székelyhon.ro. Miközben a hivatalos statisztikák szerint tavaly egész évben kétszáz alkalommal riasztották medvék miatt a hatóságokat Hargita megyében, idén csak júliusig már 189-szer; ebből 99 riasztás Tusnádfürdőről érkezett.

A Székelyhon.ro beszámolója szerint az elviselhetetlenné vált medveprobléma ellen tüntettek Tusnádfürdőn pénteken, ahol egy petíciót is megfogalmaztak. A résztvevők többek között „Medvéket az erdőbe, ne az otthonainkba”, „Mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz”, illetve „Támogatjuk a Tánczos Barna miniszter által javasolt, a veszélyes medvékkel szembeni beavatkozást szabályozó sürgősségi kormányrendelet-tervezetet” feliratú transzparenseket tartottak a magasba. Emellett sokan plüssmackókkal a kezükben érkeztek.

A portál szerint az elmúlt négy hétben több mint 60 helyre törtek be a nagyvadak, amelyek éjszaka és nappal is bejárnak a fürdővárosba, rettegésben tartva a lakosokat és a turistákat egyaránt. A nagyvadakat már sem a medvepásztor, sem a zárt ajtók vagy ablakok, sem a kutyák, de még az ember sem riasztja vissza.

Forrás: szekelyhon.ro; Fotó: MTI/Veres Nándor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.