Pesti Srácok

A kormányt segítheti a CÖF Roma Értelmiségi Műhelye

null

Több mint egy évtizede, 2010 óta zajlik a roma értelmiség megerősítésének intézményesítése a magyar kormány támogatásával, az egyházak együttműködésével. A tizenegy roma szakkollégium mellett a Civil Összefogás Fóruma (CÖF) is teret ad a roma értelmiség képviselőinek, hogy segítsék a cigány közösségek felzárkózását.

– mondta Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos a Civil Összefogás Fórum (CÖF) Roma Értelmiségi Műhely létrejöttét bejelentő sajtótájékoztatóján.

PestiSracok facebook image

– mondta a most kinevezett kormánybiztos, aki továbbra is a TEF vezetője. Hangsúlyozta, hogy a jövőben szélesíteni kívánják az ilyen és ehhez hasonló lehetőségeket. Leszögezte: a kormány továbbra is elkötelezett a munkahelyteremtés mellett. A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva Sztojka Attila elmondta: a kormány legfőbb célja, hogy bárki, bárhol éljen ma Magyarországon, ugyanolyan lehetőségei legyenek az életben.

– tette hozzá. A kormánybiztos szerint a roma értelmiség kapocsként szolgál a roma és nem roma emberek között. Hangsúlyozta: a cigány kultúra nem szegénységi kultúra, hanem nagyon sokrétű értéket rejt magában.

– mutatott rá. A vidéki értelmiség helyben maradásáról Sztojka Attila úgy fogalmazott: annak köszönhetően, hogy Magyarország gazdaságilag stabil lábakon áll, elindult a különböző szektorok bérkülönbségének csökkenése, a vidéki életmód pedig felértékelődött.

– fogalmazott. Arról, hogy milyen hatása lehet az elmúlt évtized romapolitikájára a baloldal esetleges kormányra kerülésének, Sztojka Attila kifejtette: a baloldal romaügyi koncepciója részleteiben nem ismerhető, ráadásul a szövetkező pártok sokszínűségében benne rejlik az a veszély, hogy nem látható, milyen értéket fog képviselni. Ezzel szemben a kormány eddigi intézkedéseiről kijelenthető, hogy a roma emberek helyzetének javítása szisztematikus munkával zajlik, amely egymásra épülő komplex intézkedésekkel valósul meg.

– emlékeztetett.

A sajtótájékoztatón Farkas Félix nemzetiségi szószóló és a CÖF új értelmiségi klubjának vezetője elmondta: a klub megalakulásával a magyar cigányság régi álma valósult meg. Sok megyéből és számos szakterületről érkeztek értelmiségiek, akikben közös volt az az igény, hogy tegyenek a romák felzárkózásáért és segítsék a kormány ez irányú munkáját – fogalmazott. A CÖF a Roma Értelmiségi Műhely keretében elsősorban a roma értelmiséget, de minden tenni akaró személyt fogad. Tagjai között olyan ismert cigány művészek, tudósok, sportolók és pedagógusok vannak, akik képesek hitelesen közvetíteni a romáknak a társadalom üzeneteit, a romák üzenetét pedig a többségi társadalomnak.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Képernyőkép

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.