Pesti Srácok

A Magyar Diplomáciai Akadémia első tanévének végzőseit köszöntötték

null

A Magyar Diplomáciai Akadémia első tanévének végzős hallgatóit köszöntötték a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM) hétfőn. Pacsay-Tomassich Orsolya, a Magyar Diplomáciai Akadémiáért és a Stipendium Hungaricum Programért felelős államtitkár, a Magyar Diplomáciai Akadémia elnöke a diplomataképző program és a diplomáciai vezetőképző program tanévzáróján a végzett hallgatóknak okleveleket adott át.

Pacsay-Tomassich Orsolya beszédében kiemelte: az akadémia célja hazai és külföldi oktatók bevonásával nemzetközi szinten is versenyképes képzést nyújtani és ezzel a KKM-nek minőségi utánpótlást biztosítani. A végzett hallgatók hozzájárulnak, hogy Magyarország további külpolitikai és diplomáciai sikereket érjen el a jövőben – hangsúlyozta. Közölte, ez volt az első tanéve az akadémiának, és úttörőnek lenni valamiben különleges megtiszteltetés. A most végzettek kikövezték az utat a jövendő hallgatóknak, most fektették le a képzés alapjait – fűzte hozzá. Az államtitkár kitért arra, hogy az első akadémiai évet megnehezítette a járvány, de a rendhagyó rendszerben is kiválóan megállták helyüket a hallgatók – vélekedett. Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora óriási dolognak nevezte, hogy harminc évvel a rendszerváltás után egy több évtizedes, viszonylag nyugodt időszakban lehet építkezni. Ennek több gyümölcse van, ilyen a diplomáciai akadémia elindítása is – mutatott rá. Közölte, az egyetemek jövője kérdéses a 21. században, hiszen régi konstrukciókról van szó, az intézmények régóta változatlan formában működnek. Ez az időtállóságot és a marandóságot segíti, de minden egyetemnek törekednie kell arra, hogy új utakra leljen – mondta. Hozzátette: az NKE-n több képzést is indítottak ennek jegyében, ilyen a diplomáciai akadémiával, a Külgazdasági és Külügyminisztériummal közösen folytatott képzés.

Forrás: MTI ; Fotó: Fotó: KKM/Bach Máté

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.