Pesti Srácok

Abbamaradt a Litvániára zúduló menekültáradat

Abbamaradt a Litvániára zúduló menekültáradat

Litván tisztségviselők arról számoltak be szombaton, hogy abbamaradt az iraki és más nemzetiségű migránsok áradata a balti országba Fehéroroszország felől. A vilniusi kormány azonban továbbra is nehéz feladat előtt áll, mert el kell bírálnia a már beérkezettek menedékkérelmét, és meg kell küzdenie azokkal az önkormányzatokkal, amelyeket felháborítanak az újonnan létrejött migránstáborok.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) balti vezetője azt mondta pénteken: bár úgy tűnik, a fehérorosz-litván migránsválság legsúlyosabb fázisa elmúlt, Litvániának most a táborokban tartott migránsok ellátásával kell megküzdenie, nemzetközi védelem iránti kérelmük tömegét elbírálnia. Az idén eddig 4100 ember 40 országból – de főleg irakiak – lépte át illegálisan a fehérorosz-litván határt. Ezt ötvenszer több, mint tavaly egész évben. A balti ország a migrációs helyzetre tekintettel határkerítés építésébe kezdett az érintett határszakaszon. Agne Bilotaite litván belügyminiszter pénteken viszont arról számolt be, hogy a helyzet valamelyest stabilizálódott az utóbbi napokban. Litvánia és az EU is azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy szándékosan engedi át a migránsokat az EU felé, válaszul a rezsimje elleni nyugati büntetőintézkedésekre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Mindaugas Kulbis

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.