Pesti Srácok

Az UEFA-t nem érdekli a magyarellenesség

Az UEFA-t nem érdekli a magyarellenesség

Bár az UEFA előszeretettel bünteti hazánkat a legsúlyosabb bírságokkal bármilyen mondvacsinált indokra hivatkozva, úgy tűnik, más nemzetekkel már jóval elnézőbb. Amikor például a román szurkolók azt ordibálják, "ki a magyarokkal az országból", az fel sem tűnik a szervezetnek.

A Farul Constanța csapat a Sepsi OSK-val játszott augusztus 9-i meccse alatt a constanțai szurkolók a mérkőzés 18. percében azt kezdték skandálni, hogy:

Az eset kapcsán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által alapított, az erdélyi magyarság kisebbségi jogainak érvényesítéséért létrehozott Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat az eset miatt levélben fordult az UEFA-hoz. Benkő Erika, a jogszolgálat vezetője levelében többek között azt kérte az európai labdarúgó szövetségtől, hogy figyeljék a román bajnokságot, hogy elkerülhetőek legyenek a hasonló incidensek, és kötelezzék a Román Labdarúgó Szövetséget, hogy kifogáskeresés helyett képviseljen határozott álláspontot a gyűlöletbeszéd kérdésében, illetve működjön együtt a parlamenttel abban a tekintetben, hogy a törvények lehetővé tegyék a problémás szurkolók kitiltását a stadionokból. Azonban az UEFA a magyarokkal szembeni gyűlöletet látszólag nem tartja elítélendőnek. A szövetség válaszát Benkő Erika közösségi oldalán tette közzé.

PestiSracok facebook image

– foglalta össze Facebook-bejegyzésében Benkő Erika.

Forrás: Facebook; Fotó: maszol.ro

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.