Pesti Srácok

Bajba került civilek helyett sört menekítettek a németek Afganisztánból

Bajba került civilek helyett sört menekítettek a németek Afganisztánból

Ha a civilek kimenekítésében nem is, de valamiben jeleskedett a német hadsereg, ugyanis hatvanötezer doboz sört "mentettek ki" Afganisztánból. Egyes hírek szerint jobban megtervezték az afganisztáni táborokban feleslegessé vált német sör kimenekítését, mint a bajba került civilek mentését.

Landolt az utolsó, Kabulból érkező repülőgép pénteken, a wünsdorfi légibázison. Ezzel Németország is befejezte afganisztáni mentőakcióját. De nem tudtak mindenkit evakuálni: a tálib robbantások miatt a német hadsereg kénytelen volt több segítőjét is hátrahagyni. A bevetés közel két hétig tartott, nem volt azonban zökkenőmentes. Már az elején nehezen indult, az első műveletben ugyanis mindössze hét embert sikerült kimenekíteni. Pedig 57 nagykövetségi dolgozót és 88 német állampolgárt kellett volna elszállítani. Végül a légierő gépe szinte teljesen üresen tért haza. A német sajtó már júniusban köszörülte a nyelvét a német kivonulási terveken. Június negyedikén a Die Presse, a Spiegel és a Bild is arról írt, hogy a német hadvezetés megtervezte 65 ezer doboz sör hazaszállítását – írja a Híradó.hu.

Az elmúlt hetekben látott kudarcok miatt újra előkerült a téma. A német kormányt számos bírálat érte. A kritikusok szerint nem azzal kellett volna foglalkozni júniusban, hogy hogyan szállítják majd haza a katonai tábori boltokba kiszállított sört és más alkoholt, hanem például vészforgatókönyveket kellett volna készíteni arra az esetre, ha gyorsan kell evakuálni az embereket. A legfrissebb értesülések szerint egyébként végül nem reptették haza a több ezer litert alkoholt, hanem eladták helyben, Afganisztánban. Hogy ez mennyire életszerű egy olyan helyen, ahol életveszély, háborús helyzet, gazdasági összeomlás és káosz uralkodik, azt már a német sajtó sem firtatja tovább – egyelőre.

Forrás: Híradó.hu; Fotó: Telegram

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.