Pesti Srácok

Földi László: a Soros-féle szervezet megkérdőjeleztetné a nemzet fogalmát, a vallás szentségét és az élethez való jogot is

Földi László: a Soros-féle szervezet megkérdőjeleztetné a nemzet fogalmát, a vallás szentségét és az élethez való jogot is

A nemrég megalakult Védett Társadalom Alapítvány azért jött létre, hogy a Soros-féle alapítványok ne rombolják a normalitásban történő gondolkodást – mondta a Hír TV műsorában Földi László titkosszolgálati szakértő.

A konzervatív szervezet elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az emberi norma kezdetektől fogva a gondolkodásunk alapja, mégis, a Nyílt Társadalom Alapítvány ezt a gondolkodást a genderlobbi javára akarja formálni, valamint megkérdőjeleztetné a nemzet fogalmát, a vallás szentségét és az élethez való jogot is.

– jelentette ki Földi László a Hír TV-ben. A titkosszolgálati szakértő arról is beszélt, hogy a Soros-féle alapítvány támogatottsága saját maguk által gerjesztett propaganda is, hiszen az emberek többsége a normalitást képviseli.

PestiSracok facebook image

– jelezte. Az alapító szerint az európai társadalom nagy része közömbössé vált az LMBTQ-lobbi témája iránt. Úgy fogalmaz: ez egy nagy hiba, hiszen már a felnövő generációnál láthatók azok a jelek, amelyek az új eszmék megszületését mutatják, mivel nincs összehasonlítási lehetőségük.

Földi László ismertette: az alapítványukban jelenleg heten vannak. Megálmodói Szakács Árpád újságíró és Moys Zoltán író-rendező, létrehozói Földi László mellett Szabó Anett és Földi-Kovács Andrea egykori, valamint Trombitás Kristóf és Kovács Zsolt jelenlegi Hír TV-s szerkesztők.

Forrás: Hír TV; Fotó: Képernyőkép

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?