Pesti Srácok

Hajléktalanok terjeszthetik az ágyi poloskát a BKV járművein

Hajléktalanok terjeszthetik az ágyi poloskát a BKV járművein

A XVIII. kerületi Havanna-lakótelep egyike azoknak a budapesti városrészeknek, ahol kiirthatatlan az ágyi poloska. Az egyik lakó közlése szerint a BKV-buszok tehetők felelőssé a rovarok gyors terjedése miatt, mert a lakók az ülésekről a ruhájukon keresztül viszik haza a vérszívókat. A Magyar Nemzet kérdésére a BKV azt közölte: mindössze évente kétszer végeznek rovarirtást a járműveken. A fővárosban az utóbbi hónapokban megszaporodtak a hajléktalanok a közösségi járatokon, ami kétségbeejtő, ugyanis a hajléktalanszállókon hemzsegnek az ágyi poloskák.

– áll egy hirdetményben a Havanna-lakótelep egyik házában. A Havannások Facebook-csoportban nyilvánossá tett közlemény azt írja: két héttel ezelőtt fedezték fel, hogy az ágyuk matracának sarkában ágyi poloskák tanyáznak.

PestiSracok facebook image

– írta a XVIII. kerületi pórul járt lakos, aki nyomatékosította:

A poszt alatt többen megjegyezték: a lakótelep panelházai erősen fertőzöttek a rovarokkal, rendszeres vegytisztítást végeznek az épületekben, de a tömegközlekedési járművekről származó poloskáktól újra és újra megfertőződnek.

A Magyar Nemzet felkereste az ügyben a BKV-t: a lappal a fővárosi közlekedési cég azt közölte, hogy rovarirtásra irányuló vegyszeres tisztítást évi két alkalommal végeznek. A Magyar Nemzet rávilágított: a frekventált közlekedési csomópontoknál, mint a Corvin-negyed, a Blaha Lujza tér, a Keleti pályaudvar, a Nyugati pályaudvar, a Kelenföldi pályaudvar és az Örs vezér tere, a járókelők rendszeresen botlanak a földön fekvő, bódult állapotú emberekbe. Az Iványi Gábor nevével fémjelzett Oltalom Karitatív Egyesület egykori, neve elhallgatását kérő munkatársa a lapnak elmondta, hogy az éjjeli menedéken éjszakájukat töltő hajléktalanok sírva panaszkodnak az ott dolgozó szociális munkásoknak, hogy teljes testüket csípik az ágyi poloskák. A gyakran cserélődő, fedél nélküli kuncsaftok miatt a szállókon lehetetlen kiirtani az élősködőket, aminek kellemetlen következménye az is, hogy a BKV-n utazó hajléktalanok terjesztik az élősködőket. Ezt a járművek üléshuzatainak gyakori vegyszeres tisztításával kellene megelőzni.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Blikk-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.