Pesti Srácok

Idén is szerveznek tanszergyűjtést nagycsaládosoknak

null

Ismét tanszergyűjtő akciót indít a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) közösen az Auchan. A szervezők az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben azt írták: az áruházlánc tapasztalatai alapján a családok füzetet, írószert és papírárut évente akár többször is, iskolatáskát és tolltartót pedig két–három évente vásárolnak az iskolás gyerekeknek. Különösen nehéz a helyzete azoknak a családoknak, ahol több gyerek iskolakezdésére kell felkészülni.

Az Auchan Magyarország idén negyedik alkalommal kéri vásárlóit, hogy vegyenek egy-két termékkel többet, és a NOE segítségével ezek a tanszerek oda kerülnek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. A tavalyi akcióhoz hasonlóan – a vállalati önkéntes programban – az áruházlánc munkatársai is segíthetik majd a gyűjtést. A gyűjtés szeptember 11-ig tart. Azt kérik, hogy a segíteni szándékozók az áruházakban kihelyezett iskolatáskában helyezzék el a felajánlott tanszereket. Tavaly hatvanötezer tanszerből ezerhétszáz többgyermekes családnak jutott iskolakezdési csomag – tudatták, hozzátéve: hasonló eredményeket várnak az idei akciótól is.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.