Pesti Srácok

Imamozgalom indul Magyarország jövőjének megmentéséért

null

Az imamozgalom célja, hogy a maga szakrális módján elérjük, minél több olyan képviselő kerüljön az Országgyűlésbe, aki a tízparancsolatnak mind a tíz pontját erkölcsi normaként fogadja el, igyekszik aszerint élni mind közéleti, mind magánemberként – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a kezdeményezés ötletgazdája, Gál Péter. A zamárdi művelődési ház igazgatója azt javasolja, hogy augusztus 20-tól egészen jövő áprilisáig imádkozzunk azért, hogy ne az érdektelenségben és a közerkölcs megkérdőjelezésében érdekelt politikusok kerüljenek hatalomra.

A felhívást közzétevők célja, hogy minden településen legyen legalább egy ezért imádkozó személy, ennek teljesülése miatt is ölel fel ekkora időt az imamozgalom, hiszen fokozatosan fog terjedni a híre. Felekezetek magánszemély tagjait fogja össze, s ki-ki szíve szerint imádkozik, nincs megkötés – mondta a szervező. A KDNP részéről Surján László egykori népjóléti miniszter is csatlakozott a felhíváshoz, aki úgy véli, jövőre nemcsak a politikusok személyéről dönt az ország, hanem Magyarország jövőjéről.

– tájékoztatta a kereszténydemokrata politikus a Magyar Nemzetet.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Képernyőkép

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.