Nem imádkozhatnak Jézus nevében egy kaliforniai rendőrség és tűzoltóság lelkészeiPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 május 30. Egy kaliforniai rendőrlelkész és egy tűzoltólelkész azt követelik, hogy a helyi városi tanács vonja vissza azt a közelmúltban hozott rendeletet, amely megtiltja nekik, hogy rendezvényeken „Jézus nevében” imádkozzanak – írja a Hetek.
Szombaton körbeimádkozzák BudapestetPPestiSrácok.hu Forró drót 2023 május 19. Budapestet körüljáró, úgynevezett élő rózsafüzér-zarándoklatot tartanak szombaton. A Magyarországért és a fővárosért imádkozó hívek öt helyszínről indulnak és összesen 180 kilométert tesznek meg - közölték a szervezők.
Imamozgalom indul Magyarország jövőjének megmentéséértPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 augusztus 16. Az imamozgalom célja, hogy a maga szakrális módján elérjük, minél több olyan képviselő kerüljön az Országgyűlésbe, aki a tízparancsolatnak mind a tíz pontját erkölcsi normaként fogadja el, igyekszik aszerint élni mind közéleti, mind magánemberként – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a kezdeményezés ötletgazdája, Gál Péter. A zamárdi művelődési ház igazgatója azt javasolja, hogy augusztus 20-tól egészen jövő áprilisáig imádkozzunk azért, hogy ne az érdektelenségben és a közerkölcs megkérdőjelezésében érdekelt politikusok kerüljenek hatalomra.
Ferenc pápa a felgyógyult betegekkel és az elhunytak rokonaival együtt imádkozikPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 30. Az új koronavírus-járványból felgyógyult betegekkel, a halottak rokonaival és a fertőzötteket segítő egészségügyi dolgozókkal együtt imádkozza a rózsafüzért Ferenc pápa Vatikánváros kertjeiben szombat délután, a világ jelentősebb kegyhelyeinek csatlakozásával.
Soltész: Óriási baj van Gyurcsány fejébenPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 25. Ha Gyurcsány Ferenc meg akarja tiltani, hogy valaki imádkozhasson a hazáért, másokért, a nemzetért és az ország vezetőiért, akkor óriási nagy baj van a fejében – mondta a Magyar Hírlapnak Soltész Miklós egyházügyi államtitkár.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.
A berlini rendőrök fele nem tud németül Forró drót szeptember 9. Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül.
Ifjú, alig 15 éves hackert fogtak el a nyomozók Pest vármegyében Forró drót szeptember 10. Állami intézmények informatikai rendszerét törte fel egy Pest vármegyei tinédzser.