Pesti Srácok

Ingyenes koncertsorozattal támogatja a vendéglátósokat a kormány (Videó!)

A közösségi élet újraindulásával az augusztus végétől október végig tartó kilenc hetes időszakban ingyenes, országos koncertsorozat indult – közölte a kormányszóvivő pénteken, a Facebook-oldalán.

Szentkirályi Alexandra kiemelte: nehéz, megpróbáltatásokkal teli év van mögöttünk, hiszen a koronavírus-járvány rányomta a bélyegét a mindennapjainkra, így az elmúlt másfél évben sokszor elmaradtak koncertek, a hagyományos fesztiválok, a kis közösségek tradicionális eseményei, a búcsúk, vagy éppen a falunapok is. A kormányszóvivő azt mondta:

Továbbá – mint kiemelte – ez remek alkalom arra is, hogy a zenészek és a közönség újra egymásra találhassanak. A tervek szerint a nagyszabású, csaknem 130 állomásos rendezvénysorozat helyszínenként két előadóval nyújt majd koncertélményt. A sorozat keszthelyi állomásán, Demjén Ferenc koncertjén ő maga is részt vett.

PestiSracok facebook image

– sorolta a kormányszóvivő, hozzátéve: az esti koncertek előtt helyi fellépőket is hallhat majd a közönség, továbbá a helybeli vendéglátósok, termelők is megjelennek majd a rendezvényeken.

– fogalmazott videójában a kormányszóvivő.

Forrás: MTI/Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.