Pesti Srácok

Jobboldali politikusok reagáltak Gyurcsány fenyegetésére

null

Lapunk is beszámolt Gyurcsány Ferenc legutóbbi fenyegetőzéséről, amikor is egy interjúban a soron következő választásokat követő utcai harcokról beszélt. A baloldal vezéréről 2006 óta tudjuk, hogy nem áll tőle távol az erőszak bevetése, ha hatalma megtartásáról van szó. A Magyar Nemzet megkeresésére Hollik István és Gaudi-Nagy Tamás reagált a DK elnökének kijelentéseire.

A baloldal bukott miniszterelnökének megnyilvánulásai kapcsán Hollik István a Magyar Nemzet kérdésére hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc szavai ugyanazt a gátlástalanságot tükrözik, mint ami 2006-ban is tapasztalható volt. A kormánypárti politikus kiemelte: Gyurcsány egyértelműen hazugságot fogalmazott meg, amikor a 2006-os őszi események felelősségét a Fidesz felé kívánta "eltolni".

– emlékeztetett Hollik, hozzátéve: az emberek akkor azt követelték Gyurcsány Ferenctől, hogy mondjon le, de erre nem volt hajlandó. A Fidesz kommunikációs igazgatója arról is szólt, hogy Gyurcsány Ferenc 2006-ban becsapta a szavazókat és hazugsággal nyert választást.

PestiSracok facebook image

– rögzítette. Hollik Istvánhoz hasonlóan Gaudi-Nagy Tamás szerint is a gátlástalanság jellemzi a Demokratikus Koalíció elnökét.

– mondta a Magyar Nemzetnek Gaudi-Nagy Tamás, hozzátéve: Gyurcsány nemrég börtönnel fenyegette a kormánypárti politikusokat, továbbá konokul tagadja Dobrev Klárával együtt a 2006 őszi rendőrterror véres tényeit, és persze hárítja, sőt a nemzeti oldalra tolja a felelősséget. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a Demokratikus Koalíció elnökének a szavai kapcsán hangsúlyozta:

Véleménye szerint döbbenetes és elfogadhatatlan, hogy a 2006 őszi rendőrterror miatt felelősséggel tartozó akkori miniszterelnök a megérdemelt fegyház helyett szabadlábon van, sőt, a nemzetellenes ellenzék vezéreként ismét hatalmat akar és újra a magyarság elleni támadásokra készül.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.