Pesti Srácok

Jól megy az összefogás Zuglóban, most Horváth Csaba szállt bele Hadházyba

Jól megy az összefogás Zuglóban, most Horváth Csaba szállt bele Hadházyba

Szépen halad az összefogás Zuglóban, ahol az egymással koalícióban induló pártok jelöltjei láthatóan egymást is sokkal jobban utálják, mint a közös ellenfelet. A választókörzetben jelöltségért versengő Hadházy és Tóth Csaba ugyanis élet-halál harcot folytat az indulásért, amelynek során mutatós bűnlajstromot vágtak már egymás fejéhez. Legutóbb ingatlanmutyival vádolta Hadházy a zuglói szocialistákat – erre szállt be a vitába Horváth Csaba. Az ATV beszámolója szerint Zugló szocialista polgármestere hazugságnak nevezte azokat a kritikákat, amiket Hadházy Ákos hozott fel a közelmúltban a kerületi önkormányzat működésével kapcsolatban.

Kormányképes koalíciónak, összetartó közösségnek tűnik a baloldali összefogás – főleg Zuglóban, ahol még az előválasztás sem kezdődött el, de a két fő versenyző már most igyekszik politikai értelemben elásni a másikat. Hadházy például a szerencsi időközi előválasztáson produkált éleslátásához mérhetően éppen most "találta meg" Tóth Csaba piszkosnak tűnő ügyeit, amiket rendre fel is használ. Persze Tóth is mélyre ásott Hadházy múltjában. Kérdés, hogy ilyen éles vita – és ennyi gyanúsítgatás – után hogyan fognak a felek beállni egymás mögé. Mindenesetre legutóbb ingatlanmutyival vádolta Hadházy a zuglói szocialistákat – erre szállt be a vitába Horváth Csaba.

Az ATV beszámolója szerint Zugló szocialista polgármestere hazugságnak nevezte azokat a kritikákat, amiket Hadházy Ákos hozott fel a közelmúltban a kerületi önkormányzat működésével kapcsolatban. A portál azt írja, Horváth Csaba a Spirit FM Aktuál című műsorában elmondta: Hadházy azon állításával szemben, miszerint a kerület suttyomban fideszes oligarcháknak játszana át egy ingatlant, az az igazság, hogy a 3 éve sikertelenül árult ingatlan eladását két napilapban, jelesül a Magyar Nemzetben és a Népszavában is meghirdették, emellett az ingatlan.com portálon, illetve az épületre is ki van rakva az eladó tábla.

Az ATV kiemeli, hogy Horváth arra is felhívta a figyelmet, hogy Hadházy Ákos nem mond igazat akkor, amikor a feljelentésük kapcsán azt mondja, hogy polgári ügyben a mentelmi bizottság nem szokta kiadni a bíróságnak az országgyűlési képviselőket. Ezzel szemben a valóság az, hogy ha a képviselő maga kéri, akkor ezt a bizottság megteszi. Horváth szerint Hadházy Ákosnak pedig ezt fel kellene ajánlania, hogy tisztázza a jó hírnevét. A mentelmi jogáról szóló lemondó nyilatkozatot át is adták Hadházy Ákosnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.