Pesti Srácok

Karácsony: az ellenzék fontosnak tartja a migránsok jogait, de ezzel nem lehet választást nyerni

null

Karácsony Gergely a Die Zeitnek adott interjút a soron következő választások és az ellenzéki összefogás kapcsán. A kiadós orbánozás mellett a főpolgármester nosztalgiával emlékezett a 2010 előtti időkre, de arra is kitért, hogy miért hallgatnak az ellenzéki pártok a bevándorlásról.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd és MSZP miniszterelnök-jelölt-jelöltje a Die Zeitnak adott interjút. Ebben azt mondta: Orbán Viktor 2010-es megválasztása előtt „látszólag stabil demokratikus rendszer volt”. Most azért indul – mint fogalmazott –, mert morális kötelességének érzi az Orbán-kormány elleni harcot. Budapest főpolgármestere szerint a magyar kormány „nemlétező” ellenségeket kreál, értve ezalatt az LMBTQ-lobbit, Soros Györgyöt, valamint a migránsokat is. Ez utóbbi azért is érdekes, mert később ugyanebben az interjúban Karácsony Gergely azt mondta: mind a hat ellenzéki párt egyetért abban, hogy a migránsok emberi jogait garantálni kell. Arra a kérdésre azonban, hogy ez az ügy mekkora prioritást élvez az ellenzék részéről, Karácsony azt válaszolta:

– idézte válaszát a Mandiner. Kérdezték Karácsonyt a gyermekvédelmi népszavazásról is, ezzel kapcsolatban azt mondta: az egész gyermekvédelem „politikai blöff”.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még