Pesti Srácok

Karácsony csak egy bábu Gyurcsány színpadján

null

Karácsony Gergely az LMP-hez, a Jobbikhoz és a Momentumhoz hasonlóan azt ígérte, hogy leszámol a régi baloldali elittel, megújítja a baloldalt és elhatárolódik a Gyurcsány Ferenc fémjelezte MSZP–DK-féle posztkommunista politikai garnitúrától. Ennek azonban éppen az ellenkezője következett be: Karácsony Gergelynek és az újbaloldali pártoknak köszönhetően az egyszázalékos MSZP ismét bejuthat a parlamentbe, ahol erején felül képviseltetheti magát, Gyurcsány Ferenc pedig már most is a baloldali térfél vezetője. A DK így az előválasztásnak nevezett kampányesemény legnagyobb nyertese: Gyurcsány Ferenc a „nép akaratára" hivatkozva a politikai élet maghatározó szereplője maradhat, pártja pedig a legnagyobb frakcióval rendelkezhet 2022-től a baloldali térfélen. Nem meglepő tehát, ha a jelöltek kiválasztásában is maradéktalanul Gyurcsány Ferenc akarata érvényesült - írja elemzésében a XXI. Század Intézet.

A 2006-os őszödi beszéd, a megszorítócsomagok, a 2008-as gazdasági válság félrekezelése és Gyurcsány Ferenc rossz kormányzása következtében az MSZP 2010-re teljesen összeomlott, elvesztette egyeduralkodó szerepét a baloldalon, emellett eltűnt két rendszerváltó párt is a magyar közéletből. Mind az SZDSZ, mind az MDF amiatt veszítette el a választók bizalmát, mert együttműködtek a Gyurcsány–Bajnai-kormányokkal, biztosították számukra a parlamenti többséget.

– írja Deák Dániel. A XXI. Század Intézet elemzője hozzátette, ez Karácsony Gergely esetében kevésbé meglepő, hiszen ő már lassan évtizedek óta együttműködik Gyurcsány Ferenccel. 2004-ben például a Miniszterelnöki Hivatalon belül politikai tanácsadója volt Gyurcsány Ferencnek, cégén keresztül pedig több tízmillió forintos megbízást is kapott. De 2013-ban az LMP szétesésében és a Bajnaival szövetkező Párbeszéd létrehozásában is kiemelkedő szerepet vállalt.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki a elemző. Gyurcsány Ferenc és a régi baloldali elit számára ez a helyzet rendkívül ideális, hiszen annak ellenére is diktálni tudják a folyamatokat a baloldalon, hogy 2010-ben a választók leváltották őket. Deák Dániel leszögezte, azt a hitelességi válságot pedig, ami a régi és az új baloldal összeolvadásával alakult ki, az előválasztásnak nevezett folyamattal igyekeznek legitimálni, hiszen onnantól kezdve Gyurcsány Ferenc azt tudja mondani, hogy a „nép akaratából" van még mindig előtérben és nem vonult vissza.

Karácsony Gergelynek köszönhetően az MSZP bejuthat a parlamentbe és erején felül képviseltetheti magát. Mindez Gyurcsány Ferenc ügyes stratégiai gondolkodását mutatja, hiszen vesztes helyzetből tudott ismét a baloldal vezetőjévé válni – írta Deák Dániel. Így érvényesül Gyurcsány akarata: Karácsony Gergely egykori párttársa helyett az általa ugyancsak korrupcióval vádolt, de Gyurcsányhoz hű MSZP-s Tóth Csaba mögé állt be Zuglóban. Ugyancsak Gyurcsány Ferenc miatt kellett visszalépnie a jobbikos Bíró Lászlónak Borsodban, akinek az antiszemita és rasszista kijelentéseit még elnézték a baloldali pártok, de azt már nem, hogy fény derült Gyurcsány-ellenes kijelentéseire is. A DK nyomására tehát Bíró visszalépett, és helyette egy Gyurcsánnyal szimpatizáló szocialista jelölt indul.

Deák Dániel felhozta a napokban történt veszprémi eseményeket is, ugyanis Gyurcsány nyomására Veszprém 1. választókerületben a Momentum támogatásával ne indulhat el végül az a Katanics Sándor, aki tíz éven át volt a DK veszprémi elnöke, sőt 2019-ben még a baloldal polgármesterjelöltje is volt, de miután összekülönbözött a DK vezetésével, távozott a pártból. Gyurcsány Ferenc a kiszivárgó információk szerint elintézte, hogy Katanics ne indulhasson el az előválasztáson sem, amire még a Momentum is azt mondta egy közleményben, hogy ez az előválasztás megcsúfolása.

Mellár Tamás esetében is érdekes folyamatok játszódtak le: először visszalépett a jelöltségtől Pécsett, de végül mégis elindult, miután visszalépett az, aki miatt eredetileg visszalépett. Így a még a baloldali sajtóban is komikusként értékelt jelenetek után itt is egy Gyurcsány Ferenchez hű jelölt indulhatott el. Emlékezetes: Mellár Tamás korábban nyíltan beszélt arról, hogy a '80-as években a pécsi közgazdasági szakon tanította és vizsgáztatta Gyurcsány Ferencet.

Az előválasztási folyamat tehát nem a választók valódi döntési lehetőségéről szól, hanem a pártalkukról, amelyeknek nyertese elsősorban Gyurcsány Ferenc és a régi baloldal, amely ezen keresztül tudja magát legitimálni – foglalja össze az elemző. A Telex egy júniusi cikkében úgy fogalmazott, hogy kevés helyen lesz csak igazán éles a verseny, a pártalkuk miatt több helyen már most ki lehet hirdetni az előválasztás győztesét.

– zárja az elemzést Deák Dániel.

Forrás: Origo ; Fotó: Képernyőkép

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.