Pesti Srácok

Két tömegverekedés tört ki egy ülés alatt az örmény parlamentben (videó)

Kétszer is tömegverekedés tört ki szerdán az örmény parlamentben, miután a kormánypárt egyik képviselője hazaárulónak nevezte azokat a korábbi védelmi minisztereket, akiknek hivatali ideje alatt állítólag pénzért meg lehetett vásárolni a katonai szolgálat alóli mentességet.

A kijelentést Hajk Szarkiszján, Nikol Pasinján miniszterelnök Polgári Szerződés (KP) nevű pártjának parlamenti képviselője tette a helyi televíziós csatornák által élőben közvetített parlamenti ülésen. Ezt követően az Örményország Szövetség (HD) nevű ellenzéki szövetség vezetője, Szejran Ohanján volt védelmi miniszter megdobta Szarkiszjánt egy vizespalackkal, majd verekedés tört ki a KP és a HD, valamint a Van becsületem nevű ellenzéki szövetség képviselői között. Ezután Alen Szimonján parlamenti elnök az élő közvetítés megszakítására adott utasítást, majd szünetet hirdettek az ülésen. Agnesza Hamoján, a HD tagja később a Facebook-oldalán közvetítette az ülést. Ezen látható, amint képviselők verekednek egymással, és obszcén kifejezéseket kiabálnak. A parlamenti biztonsági szolgálat kivezette a teremből a legagresszívabb képviselőket. Az örmény parlamentben ezek után újabb verekedés tört ki a képviselők között Váhe Akopján, a HD-hez tartozó képviselő beszéde közben. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség beszámolója szerint Akopján a KP képviselőihez fordulva azt mondta:

Az egyik képviselő durva hangnemben válaszolt Akopjánnak, majd ismét verekedés tört ki. A házelnök rendre utasította a jelenlévőket, és ismét az élő közvetítés megszakítására adott utasítást.

PestiSracok facebook image

A júniusi előrehozott örmény parlamenti választásokon megválasztott új törvényhozás augusztus 2-án kezdte meg munkáját. A 107 fős örmény parlamentben a KP 71, a HD 29, a Van becsületem nevű ellenzéki szövetség pedig hét képviselői hellyel rendelkezik.

Forrás: MTI; Fotó: képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.