Pesti Srácok

Kovács Zoltán: óriási érdeklődés mellett zajlanak a programok

Kovács Zoltán: óriási érdeklődés mellett zajlanak a programok

Nyugodt körülmények és óriási érdeklődés mellett zajlanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep programjai – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken, a Facebookon. Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy a délelőtti programokon sok tízezer ember vesz részt.

A kormány idén minden idők legnagyobb szabású, több napon át tartó Szent István-napi fesztiválját szervezte meg. A központi programok között lesz parlamenti nyílt nap, Magyar Ízek Utcája, délután a szokásokhoz híven megrendezik a Szent Jobb-körmenetet. Hagyományteremtő céllal felvonulást rendeznek az Andrássy úton. Este "Európa legnagyobb tűzijátékát" tartják a fővárosban, a hétvégén pedig további programokkal és koncertekkel várják az ünneplőket. Augusztus 20. hivatalos állami ünnep az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére.

Forrás: Facebook/MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.