Pesti Srácok

Magukat nőnek képzelő férfi "versenyzők" immár bírói döntés alapján szorítják ki a nőket a sportból az egyik amerikai államban

Magukat nőnek képzelő férfi "versenyzők" immár bírói döntés alapján szorítják ki a nőket a sportból az egyik amerikai államban

Fiatal sportolólányok nyújtottak be keresetet az Egyesült Államokban egy connecticuti bíróságra, amivel azt akarták elérni, hogy az állami atlétikai sportszövetség változtassa meg szabályzatát, amely eddig megengedte, hogy a magukat nőként azonosító, biológiai férfiak a lányok versenyszámaiban indulhassanak. A bíró elutasította a keresetet, a lányok fellebbeznek a döntés ellen, mert úgy vélik, ez véget vetne a női sportnak az országban. A bíróság azonban külön felszólította a sportolókat, hogy nőként hivatkozzanak transznemű társaikra a tárgyalás során. Így válik egy pszichiátriai beteg tünetként megfogalmazódó állítása "jogforrássá". És ezt kéri rajtunk számon az EU is – lehet, hogy a következő olimpián már a magyar női kajaknégyesnek is amerikai vagy német férfiakkal kell megküdeniük egy női versenyszám aranyérméért.

– mondta a bíró döntésére reagálva az egyik sportolólány. Mint mondta, a biológiai igazságtalanságot nem törli el, ha valaki mást gondol a nemi identitásáról, ugyanis a biológiai fizikum számít, nem az identitás.

Tisztességtelen fizikai előnyök

PestiSracok facebook image

Egy másik lány elmondta, hogy a középiskola négy éve alatt végig keményen dolgozott, hogy egyre jobb eredményeket nyújtson, mindezt azonban elveszíti, amikor olyanokkal kell versenyeznie, akik tisztességtelen fizikai előnyökkel bírnak.

Az Egyesült Államokban az elmúlt hónapokban többen is felemelték hangjukat a női sport megvédéséért. Nyár elején Chelsea Mitchell, Connecticut egyik női futója szólalt fel a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés ellen. Mitchell az USA Today egyik fórumán tartott nyilvános beszélgetés során tett kijelentései miatt azonban sok kritikát kapott, ezért a szerkesztők cenzúrázták véleményét és hozzászólását, amiben férfinak nevezte a transznemű sportolókat, azzal az indoklással, hogy az irányelveknek nem felelt meg a nyelvezete. Emellett bocsánatot is kértek azért, hogy későn távolították el a szöveget.

Férfi testű sportolók

Chelsea Mitchellt az amerikai atlétika egyik ígéretességének tartják, számos rekordot állított fel államában. Megnyerte az összes futamot, amin elindult egészen addig, amíg két transzszexuális sportoló versenyezni nem kezdett és megnyerte az összes állami és iskolai versenyt, amin elindultak.

– jegyezte meg Chelsea Mitchell.

Forrás: Origo; Fotó: képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.