Pesti Srácok

Még idén jelentős támogatást kap a felsőoktatás

null

Az egyetemek még az idén jelentős, több száz milliárdos részét megkapják a korábban számukra ígért ezerkétszázmilliárd forintnak, a működési forrásaikat pedig már a következő évtől csaknem kilencven százalékkal növeli a kormányzat – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Tihanyban, a Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpó elnevezésű közösségi találkozón. Gulyás Gergely az online közvetített beszélgetésen kijelentette: a kormány minden korábbi állítását betartja a felsőoktatás többletforrásait érintően, azzal pedig szerinte jobban járnak az egyetemek, hogy ezt nem uniós forrásból kapják, mert annak bonyolultabb lenne az elszámolása. Kijelentette azt is: az egyetemek továbbra is köztulajdonban vannak, csak közcélt szolgálhatnak.

A miniszter vitapartnere, Hiller István, az MSZP választmányi elnöke a feudalizmushoz hasonlította a felsőoktatás alapítványokba szervezését, mert csupán az azokat irányító kuratóriumok dönthetnek a saját megváltoztatásukról. Ugyancsak sérelmezte, hogy vidéken nem maradt állami felsőoktatási intézmény, és kijelentette azt is: a világ száz legjobb egyeteme között nincs olyan, amely államiból lett alapítványi fenntartású. Ehhez kapcsolódva felsorolta a térség állami fenntartású színvonalas egyetemeit, a bécsit vagy a prágait említve. Gulyás Gergely ugyanakkor kijelentette: az alapítványi forma hatékonyabbá teszi a működést, mert számos kötöttségtől, például a bérezés előírásaitól mentesülnek az intézmények.

Az atlétikai világbajnokság megrendezését firtató kérdésre Hiller István azt felelte:

PestiSracok facebook image

Gulyás Gergely ugyanakkor azt mondta, örülne, ha lenne atlétikai vb, "és egyébként lesz is".

Hiller István bírálta, hogy az kap jelentős nyugdíjprémiumot, akinek magas a nyugdíja; szerinte igazságosabb elosztásra lenne szükség. Gulyás Gergely azt felelte: az erről szóló jogszabályt "Önök hozták", de a szocialista kormányok idején nem volt olyan gazdasági növekedés, hogy többletforrást adhassanak a nyugdíjasoknak.

A politikusok között vita alakult ki a foglalkoztatás kérdéséről is: míg Gulyás Gergely szerint egymillióval dolgoznak többen, mint a baloldali csődkormányzás idején, Hiller István azzal érvelt, hogy a foglalkoztatottak száma, és azoké, akik ténylegesen dolgoznak, nem fedi egymást. Nem értettek egyet abban sem, hogy jelenleg dolgoznak többen külföldön, vagy 2010-ben volt magasabb ez a szám. Gulyás Gergely kijelentette: a trend 2016-ban megfordult, azóta többen jönnek haza dolgozni, mint ahányan elhagyják az országot.

Hiller István bírálta a kormány családtámogatási rendszerét is. Azon belül az otthonteremtési kedvezményről azt mondta: bár kedvezményt nyújtani helyes, annak elsődleges, demográfiai célja nem teljesült. Ugyanis az igénylőknek csupán 30 százaléka vette fel a támogatást úgy, hogy vállal még gyermeket. Hozzátette: kormányon azt fogja szorgalmazni, hogy ne töröljék el a támogatást, de tegyék lehetővé, hogy a legszegényebbek is élhessenek vele. Gulyás Gergely erre azt felelte: a baloldal 2002-ben is azt ígérte, hogy nem nyúl hozzá a családok támogatásához, majd miután egyes vezetői éltek a lehetőségekkel, mégis eltörölték azokat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.