Pesti Srácok

Milliárdokat költ az ellenzék az előválasztásra

null

A legvisszafogottabb becslések szerint is egymilliárd forintnál húzzák meg az alsó határt az ellenzéki előválasztás szervezési költségei kapcsán. Kérdés, hogy ez a horribilis összeg mire megy el, hiszen a színjáték már előre el van rendezve, és szinte minden körzetben paktumukon keresztül döntötték el, hogy ki lesz a befutó.

Az őszi kampányidőszak nemcsak rengeteg energiát emészt fel, de nem kevés pénzt is. Ez ugyan a dolog természetes velejárója, de azonnal más lesz a megítélése, amint rájövünk: ez nem más, mint egy előre megrendezett színdarab. A darab főszereplője Karácsony Gergely, Jakab Péter, Márki-Zay Péter, Fekete-Győr András és Dobrev Klára, akiknek igazán kijárna már egy Oscar-díj. De nem külön-külön, osztozzanak csak egyen, legalább bemutatnák, mennyire működne jól a közös kormányzás, amiről fennhangon beszélnek – írja a 888. A baloldali média szerint az egyik, általuk meg nem nevezett pártvezető úgy fogalmazott:

Ez az összeg egyébként az előválasztás egyes szavazásai, az egyéni jelöltek már megkezdett kampányai, aláírásgyűjtései és a miniszterelnök-jelölti kampányok lebonyolításának költségeiből áll össze. Végtére is megint csak azt csinálja a baloldal, amit eddig is nagy hozzáértéssel csinált: értelmetlenül szórja a pénzt a látszat fenntartása érdekében.

PestiSracok facebook image

Forrás: 888.hu; Fotó: Facebook

Ajánljuk még